Ifj. Pintér Imre: Hangulat a sáncban
Fekszem a sáncban, előttem a képed,
a lelked – érzem! – itt lebeg körültem.
Ma olyan tiszta, olyan szép az alkony,
mint még soha. Ma még nem öltem.
- „Kerüld a vért! hiszen az is csak ember…”
Hogy meghalkult azóta már szavad!
Akkor azt hittem: bűn, ha vérbe lépek…
Ma már tudom: kerülnöm nem szabad.
Mikor először megvillant a kardom
s két szem megtörten, némán rám meredt: -
szívemben meghalt, ami hit és érzés…
Elsírtam akkor minden könnyemet.
Ma már nem nézek se jobbra, se balra…
Nem is látnék, itt oly sűrű a köd
Egyszer, ha majd a karom lehanyatlik,
egy nyirkos reggel engem is beföd…
Nem tudom: messze van-e még odáig?...
- Éles szél suhan át a hegy felett –
Látlak-e még, csak egyszer, egyszer édes?
A képed bízón, hittel rám nevet.
1915