Kesztyűsné Balog Margit: Kis fiam

Töviskoronát szó nélkül hordok,
Lábamat a kő úgy megvérezi.
Úttalan úton, amíg tévelygek,
Szívem az Isten átkát érezi.
S lehajtom fejem csöndben a porba,
Belenyugszom akármily sorsba:
Csak a te könnyedet ne lássam kis fiam!

A mosoly elhalt fonnyadt ajkamon,
És bús-redős lett halvány homlokom.
Az éjjel álma nem talál reám,
Ó, mert gyötrődöm földi gondokon.
A lázadásra úgy hív valami,
De én még tudok büszkén hallgatni:
Csak a te könnyedet ne lássam kis fiam!

A háborúban rám szakadt minden:
Özvegyi fátyol, jeltelen sírhant,
Céltalan élet, örök vágyódás,
És a szemem még csak nem is sírhat.
Mert muszáj mostan erősnek lenni,
Elvesztett után nem szabad sietni:
Csak a te könnyedet ne lássam kis fiam!

                                 1918