Vályi Nagy Géza: Erdély

Őszi nap aranyló verőfényre árad,
Isten szeme nevet; mosolyog az ég,
Zúgnak a harangok, zászlók lengedeznek,
Az arcokon öröm rózsapírja ég!
Vértelen diadal ujjongása zendül
Üdvrivalgás harsog, mint a zivatar,
Millióknak szíve egy ütemre dobban:
Erdélyország újra szabad és magyar!

Szétszakadtak mind az átkos rabbilincsek,
A hazugság kártyavára porbahullt.
Véget ért a húsz év szégyene, keserve,
És lidércnyomásos álom csak a múlt!
Szent találkozóra készülnek a lelkek,
Megmozdulnak csontok, sírok és rögök,
Trombitaszó harsan, magyar ima szárnyal,
Daliás honvédek lépte dübörög.

Visszajöttél drága havasok világa;
Égbenyúló ormok, hósapkás hegyek,
Halmok enyhe zöldje, szűzi tájak völgye,
Erdők koszorúja felénk integet.
Mienk vagy Mármaros messzeködlő bérce,
Szatmár ősi földje, sugaras ege, –
Erdőd lankás bája, vadregényes Koltó;
Szerelem, boldogság tündérligete!

Mienk vagy Nagybánya ódon, régi saslak,
Rádtapadt a tűnő, nagy idők moha,
Nagyvárad, te híres körösparti Páris,
Szent László és Pázmény büszke városa?
Kapuja voltál a tündérkert honának,
Ahol a szabadság napja ragyogott,
S nagy tusákról, véres, zordon századokról,
Regélnek: várfalak, bástyák és romok!

Köszöntünk: vén Szilágy száz hepe-hupája,
Virágos Zilah és tűzarcú Meszes,
Szamosvölgyi kis Dés, virágos Beszterce,
Hol Hunyadi várán zászlónk lengedez!
Köszöntünk: színek és szépségek tanyája:
Kalotaszeg szíve, te álomvilág,
Köszöntünk Kolozsvár, ezeréves bástya,
Fellegvárunk, büszkén tekintünk reád!

Üdvözlégy Vásárhely: Bólyaiak földje,
S Székelyország annyi ékes gyöngyszeme,
Melynek minden zugát Bem és Gábor Áron,
Dicsősége, hősi lelke lengi be.
Üdvözlégy; Bocskay, Bethlen sziklafészke,
Bölcső és koporsó, élet és remény;
Üdvözlégy: legendás, diadalmas Erdély,
Te legszebben zengő, szent hősköltemény!

Tündöklő fényesség támad fent az égen:
Egy ragyogó csillag gyúl Zágon felett,
Megdobban a vén föld, honvédek lépteit
Visszhangozzák erdők, völgyek és hegyek!
Ágyúk dübörögnek, huszárok nyargalnak,
Szikrázik a patkó az utcák során,
Valósággá vált egy szép, igéző álom:
Horthy jár az élen táncos paripán.

Zúgjatok, zúgjatok ünnepi harangok,
Szárnyaljon egekbe hálaszózatunk,
Táruljon ki karunk testvérölelésre,
Hiszen egy test, lélek: magyarok vagyunk!
Boruljatok el a véráztatott rögre,
Könnyes áhítattal, múltba révedőn, –
Boldogabb jövendőnk gránithídja épül:
Magyar honvéd áll őrt fent a bérctetőn.