Zas Lóránt: A szégyen, Bízz abban, Csak az éjszakát, Kavicsok Pag szigetéről, Szívembe

Zas Lóránt:

A szégyen

     In memoriam Trianon, 1920. június 4.

A szégyen évtizedeiben, a
hazátlanság kenyerén, idegenben,
kiejteni a másként hangzó
szavakat, újságokat olvasni
és utcaneveket más hangon, a
megalázottság és a másod-
rendűség pillanataiban,
hogy a miénk volt, hogy elvették,
hogy nem kérhetjük vissza.
Nem fogadom el magaménak
a másoktól rámerőszakoltat,
nem mondok le arról, ami a
jussom. Visszajön, vagy visszaveszem.
„Circumdederunt. Pax vobiscum.” Hazudjon!

– Houston felé, a repülőn –

Zas Lóránt:

Bízz abban

              Induló jobbra

Bízz abban, hogy az Édesanyának
száján a szó himnusszá válhat,
és felrázhatja a csendet imaszóval,
akkor is, ha a leláncolt föld felett még
hó van! Holnap már mindenki talpra állhat,
bilincset törünk, egymás mellett a vállak.
Nehéz volt, mégsem adtuk fel, hiába
hullott ránk az önkény véres vadvirága.
Gyomlálni megyünk, fát ültetünk a kertbe,
fokosaink kicsorbult éle meg lesz fenve.
Íjaink feszesek, puzdráink a vállon,
vallon és kazár utunkba ne álljon!
Megyünk és masírozunk. Ez itt a mi
országunk. Felforrt a vér. Megtalálunk!
Lámpavas lesz a vég, nem kell ismét idézet.
Kegyelmet nem kap az, aki fentről nézett.
Dühünk a düh. Őseink imája szálljon,
Botond, vezess, üss rést kapun és rácson!
Árpád, vezérelj! Emese álma védjen!
Hun és Magor: nemzetem és a vérem.
Szikla legyünk, ami ha hegyről indul,
sorjázik vadont, megszabadít a kíntul!
Eljön a szép kor, teremtünk végre rendet.
A Föld forog, felettünk sólymok kerengnek.

Zas Lóránt:

Csak az éjszakát

Csak az éjszakát tudnám elfeledni,
a torkolattüzek skarlátvörös határát:
csontvelőmbe hasított a gránát,
és agyamba tépett a megszegett szó.
Már készült az ítélet, és bakó
árnyékát láttam minden utcán,
a gyermek hányt előttünk futván,
ahogy lőttek mindegyikünkre a behemótok.
Adj nyugalmat, Uram, a meghalóknak,
fejfájukra glóriából fess aranyhidat!
Az ember kétszer nem ihat
ugyanabból a méregpohárból.
Lándzsások rémítenek az Ararátról,
élesítik a kardokat,
pálcát törnek felettünk, és lassan rohad
a kétkedők húsa is a bőrről és a szájból.
Álmodok ismét egy más hazáról.
A Béke téren békétlenek dalolnak.
Osszatok ételt és italt azoknak,
akik hisznek még és várnak!
Hűvös az éjszaka, és sálat
teker a szél a sorakozók nyakára,
guillotine lehet az árulások ára:
a Parlament falára
QUO VADIS-t írtak az emberek.
A meggyalázott föld remeg,
a Farkasréten ismét imbolyognak a lángok,
kegyelmet kérnek a meggyilkolt diákok,
és sorban megnyílnak a sírok, amerre megyek.
Kőtörmelékek között legyek
rajzottak a halottak sebére:
piszkosszürkén folydogált a hősök vére.
A következő te, ő vagy én leszek?
Ima, zászlóként szállj a városok felett,
lengjed körül a megárvultak házát,
ne rémítsen félelem és Sátán,
átlépünk majd a Rubicon határán,
és megindulnak körben a hegyek!

Zas Lóránt:

Kavicsok Pag szigetéről

              Krisztinának

A parton
A parton bomba nő,
az úton fák rohannak,
ölellek és a kő
követ sodor Novaljának,
az Adriát fehér
pernyével por takarja.
Ne nézz
a porra, kőre, partra.

A fűben
A fűben bandukolhatsz,
a fűben jókat futhatsz,
a fűben fürj lapul,
hogy nyomdokodra bukjak,
a fűben ispiláng,
fehér csótáru csóka,
a fűben inni jár
lompos ruhájú róka,
a fűben, juj, hideg
siklású gyíkra léphetsz,
tojást találhatsz, ilyen
fehéret, zöldet, kéket.
A fűben elaludhatsz,
takarni fűben tudlak.

A fodrok
A fodrok nap-csillogású
moraját pásztázza az öröm,
felfelé iramlik a fecske,
bogár a fűszálnyi virágon,
kidőlt fatörzsek öblében
hangyaboly, gurigázik a mókus,
dióra talált, meztelenül
jó itt a kövön, Koversáda
barnára égetett, acéltestű
leányok fürödtek, mellbimbóik
rezzenése hullámokat kavart.

A cseh
A cseh leány, aki fürdő-
ruháját kőre tette, fehér
fenékkel fekszik a gidán,
fehér fenékkel vágyik szeszre,
háromszor hívta a cigányt,
háromszor hitte, hogy a kecske
fekete pálcáját im-ám
fekte dárdává hegyezte.

A Loza
A Loza teraszán evett,
aztán a parton, ahol állnak,
két Mercédesz és három Fiát
árnyékán verte le a sátrat.
Este meg, hogy az ég
kékből szürkével szédült a
hegyekre,
a vízre szállt,
csónakját bízta a szelekre.
Reggel a fénybe ért,
haját habokban fürdették
sirályok.
Már nem élt.
Szemére szórjatok virágot.

A Caska
A Caska öblében kavics,
ujjaiddal szűröd a fényt,
homokot szitálnál, felnősz,
most szórod a vizet, fröccsen,
tíz év, aztán a hajókon
a párok, te is egy magas-
növésű fiú karján,
eresztenélek, foglak, el ne merülj.

A Vesna
A Vesna robbanó-golyókat látott.
A Mouse Hamilton Londonból
úszhatott keletre.
A Vesnán részeg matrózok
vetkőztették a nőket meztelenre.
A Mouse Hamiltonon csak
pucéran napozhatsz.
A csóknak ára volt,
konzervet kértek foglalónak.
A víz szeles és Missz Szuzan
nevét röhögve ejtik, hogyha gyónnak.

A vizet
A vizet Jablanactól
az esti széllel,
hajót, horgászó hajóst,
a vízre térdel,
az esőt és a parti fényt,
te emlékezz a fák sorára,
örökké élnek és a kék
sziget elsüllyed a homályban.

Novalja, 1981. aug. 26-30.  

Zas Lóránt:

Szívembe

                            Csörének

Szívembe hullasz, hangtalan napok
és éjszakák után idézlek, messze
már a táj, süket és nem-látó
törvények határán ültem, karomban
éreztelek, de hinned nem szabad,
magam vagyok és benned a világ,
vadalma-szagú reggelek keringtek,
ősz szökellt, őzekkel szállt a nyár,
és én lobogtam, rőzse-láng, va-
cogva, menésem volt a délután,
az utcasarkok idegenje,
éttermek szaga, a messzeség,
hogy kívánjalak és csaljalak, ha
jött egy könnyű nő, veled feküdtem,
ébredtem magamban, mások si-
mítottak és másokkal beszéltem,
agyamba lőttél nyilat, hogy által-
verve is reád gondoljak, aki vagy
és akit szerettem, és akit szeretni
tudni mégis nehéz, mert férfikor
salakja fűti a nyugalmat,
rezzenéseim a búgó gerle-pár,
fészekre ültek, fiókát nevelek,
egyikük velem van, a másik
messze jár.
         
                              – Mallorca –

1987. dec. 20.