Mikszáth Kálmán: Gúnyvár

Szép dolog a virágbeszéd, sőt a legyezőbeszéd is divatban volt egy időben az előkelő szalonokban, de mi ez mind a várakkal való beszélgetéshez képest.

    Ezt a nagyúri mulatságot megcsinálta János Zsigmond király 1562-ben.

    A székelyek tettek a tűzre rossz fát. Mikor kardra került a viszály I. Ferdinánd és János Zsigmond közt, a székelyek Ferdinánd mellett nyilatkoztak. Leginkább a pixidárusok, akik Ausztriától remélték megszorított kiváltságaik helyreállítását.

    «Nem kell János Zsigmond!» Ez a kiáltás zúgott végig a székely bérceken.

    Össze is gyűlének a vajai rétre vagy negyvenezeren, a nagytermetű Pálfalvi Nagy György vezérlete alatt.

    - Halál János Zsigmondra és az urakra!

    Még akkor nem sok ideje múlt a Dózsa-lázadásnak. Nagyon öreg emberek még emlékeztek rá. És a fiatalok szerették volna megkóstolni.

    A király ellen indultak; közben zsákmányolva a nemesi portákon. Hanem a király sem aludott, ellenök küldé az oláh származású Majláthot, aki Maros-Vásárhelynél szétverte a felkelőket.

    Rossz napok jöttek most a székelyekre. Kiváltságaikat még kisebbekre szorítá a király, és a nagytermetű Pálfalvi György sem maradt olyan nagytermetűnek; megkisebbedett egy fejjel. Nemkülönben a többi főnökök, kik szintén halállal lakoltak a segesvári országgyűlés határozatából.

    De a gyuanyag még mindig ott maradt a székely földön, a kifolyt vér azt el nem oltotta. János Zsigmond, hogy a további lázongásokat megfékezhesse, két várat épített, egyet Udvarhelyen, egyet nem messze attól Várhegyen.

    Az egyik várnak azt a nevet adta: «Székely támad», a másik várnak azt a nevet adta: «Székely bánja».

    Egy pasquil kövekből rakva, bástyákkal erősítve, tornyokkal ékesítve, nehéz ágyúkkal fölszerelve!

    A két vár tehát nagy szálka volt a székelység szemében. Elég volt említeni őket, hogy arcukba kergesse a vért.

    Sokáig nem lehetett a szégyent tűrni. 1599-ben az egyik gúnyvárat (a várhegyit) széthányta a haragra lobbant székelység úgy, hogy kő kövön alig maradt.

    Az udvarhelyi fészek sokkal erősebb volt, csinosabban, gonddal építették; imitt-amott most is látszik a falakon egy-egy megkopott, elmosódott farkas (a Zápolyák címere), néhol pedig az Izabelláé: a kígyó.

    De ha százszor erősebb lett volna is, addig nem nyughattak a vitéz székelyek, míg az a farkas rájok vicsorította a fogát és a kígyó nyakuk körül látszott tekerődzni.

    Neki estek egy nap az udvarhelyi várnak is és lerontották, de nem valami nagy szerencsével, mert a lacfalvi országgyűlés rájok parancsolta: «építsék fel újra!» Építsék fel a saját szégyenüket. Keservesen esett az a téglahordás.

    János Zsigmond halála után az álladalomé lett a vár, majd II. Rákóczi György adta azt Kemény Boldizsárnénak ötezer forintban. Később a Gyulai családé lett, míg végre Pekry Lőrinc kuruc vezér haragjában lebontatta székelyek által.

    Romjai ma is állanak, de a székely már nem bánja. Ami seb volt valamikor, most kellemes emlék. Régi neve is már a regéé. Egyszerűen «csonka várnak» hívják. Farkastej nő az udvarán s kígyó csúszik a gyom között – mintha a János Zsigmond címerállatjai szerepelnének itt még mindig.  

szozattv


szozat a tiszta hang Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 lovaijjász kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf