Gyóni Géza: Egy kerti ház, Máris János: A lélek száll harmatosan, Tóth Zsigmond: Búcsú Gyóni Gézától

Gyóni Géza:

Egy kerti ház

Egy kerti ház a csöndes folyóparton;
Gyepes udvarán diófa zöldeljen;
Kocsim elé egy hű kutya szaladjon,
S szép úrnőm várjon virággal a kertben.
Kavicsos ösvény fusson a folyóhoz,
Hol füzek alján vár a karcsú csónak.
Habok ringása de jó altatónak,
Mikor a szív már sok bánatot hordoz.

Szálljunk be, úrnőm. Most a béke ringat.
Bízzuk a csöndre, ami régen bántott.
Feledés födje régi harcainkat.
Vízbe se mártom a fehér lapátot.
Vén füzek alján a folyó tükrében
Nézi magát már a nyárvégi alkony;
S a kerti ház a csöndes folyóparton
Hívón tekint ránk, mint valaha régen.

Hívón tekint ránk... Mintha nem is volna
Ezeregy mérföld rengetege köztünk.
S idegen földek idegen folyója,
Melynek partjára rabokként vetődtünk.
Füzek aljáról hol az álom-csónak?
Viharos éjek messzére ragadták.
Nehéz járomban búsan töröm partját
Idegen földön idegen folyónak.

                                                     Alatyr, 1915


Máris János:

A lélek száll harmatosan

                -Gyóni Géza emlékének-

Oroszhonban, Krasznojarszkban
a tavasz a nyárba szédült.
Fáradt fogoly, hadifogoly
lelke hosszú útra készült.
Sugározva sütött a Nap,
szitakötő zúgva bongott.
Fáradt fogoly, hadifogoly
letette az Élet gondot.

Felhők közé bukott a Nap,
döbbenetes mély csönd támadt,
majd utána halk zokogás
s imát rebegtek a szájak.
A lélek szállt harmatosan,
szebb vidékre, jobb hazába,
körül ölelte a Napnak,
ezerszínű fénysugára.

Meghalt Gyóni, repült a hír,
bánatülte vén szobákba,
a sok bajtárs dermedten állt,
majd zokogva dőlt az ágyra.
Elindulnak lassan-lassan,
arcuk fakó, szívük árva,
felnyögött az egyik sírva,
ki gyújt fényt az éjszakába’?

Kihűlt testét a bajtársak,
könnyes szemmel körülállták,
könnycseppekre Nap rávillant
s láttak fénylő szép szivárványt.
A szivárvány egyik ága,
lehajlott az érő Földre,
másik ága sugározva
elporlott a kéklő Égbe.

Fényes úton, sugárúton,
szikrázó fény haladt végig.
Lassan ment és egyre szebb lett,
ment a fénylő égikékig,
Ájult szemmel a bajtársak,
a hűlt testet nézik-nézik,
napfürösztött orcáikon
szivárványkönny pereg végig.

                                                      1937

Tóth Zsigmond:

Búcsú Gyóni Gézától

Magyar dicsőség ragyogó egéről aláhullott üstökös!

    Mélyen megrendülve állok kihűlt tetemed romjai felett. Azért állok itt, hogy elrebegjem bajtársaim: a fogoly magyar tanítók, önkéntesek és a legénység búcsúszavait. A hű bajtársak keserű érzése az én szívemben a szomorú kötelezettség súlya alatt már szaggató fájdalommá egyesülve, elszorítja a szívemet.
    Megrendülve kérdem: miért aludt ki lángoló szellemed…?! Mely rabságunk sötét éjjelén világolt nekünk; mely annyiszor beragyogta a földalatti sötét börtönöket, s a börtönökben vergődő sötét szíveket. Miért szűnt meg nagy szíved dobogása…?! Mely nemcsak átérezte, de enyhítette is a bajtársi nyomort, míg lankadó erőddel másokat támogattál; míg lángoló szellemeddel másoknak világítottál; önmagadat emésztetted meg, mint az égő gyertyaszál.
    Kihűlt szíved, porló csontjaid nem maradnak az idegen földön sem árván, elhagyottan, virágozatlan, megkönnyezetlenül: a hazai rónán támadt szellő felkeresi sírodat és elsírja magyar testvéreid fájdalmát horpadt sírod felett. A vándor szellő virágot szór kietlen sírodra, síró kedveseid könnyűje elszállt a felhő szárnyán jeltelen sírodhoz s megöntözi nyugvó poraidat. És a nap, mely aranysugaraival fürdeti imádott hazánk véráztatta rögeit, hint horpadt sírodra is egy-két meleg sugarat, s virág kél a honfiúi kegyelettel őrzött porok felett.
    Mi haza megyünk! Haza a honba, Testvérünk, melyről rabéjen titkon álmodtál! Haza, „Hol, egy Isten parancsol csak: a jóság”.  Haza, „Hol egy a törvény: testvérül fogadni”. És talán majd poraid is utánunk jönnek, vagy mi megyünk Te utánad?! Mindegy! Megyünk oda, hova a végzetünk vezet! A hant alatt testvéri poraiddal a szent hegyek között, - ha odaérünk – élő géniuszoddal találkozunk, - ölelkezünk: a viszontlátásra! Isten veled!

*

A szerző gondolatait 1917. június 27-én, Gyóni Géza krasznojarszki temetési szertartásán szerette volna megosztani gyászoló rabtársaival, de arra végül nem kerülhetett sor. A körülményeket a Lapfordítások szerkesztője, dr. Pajzs Elemér a következőképpen rögzítette emlékiratában:
„Egy elmaradt beszéd.
A fogoly magyar póttartalékos tanítók, önkéntesek és legénység nevében Tóth Zsigmond tanítónak kellett volna a temetést rendező bizottság szándéka szerint beszédet tartani. Az orosz hatóság azonban a temetési szertartás idejét oly szűkre szabta, hogy a beszéd megtartására nem jutott idő. Szükségesnek tartom azonban közreadni az el nem mondott beszédet, amely a legékesszólóbban bizonyítja azt a páratlan szeretetet, amellyel Gyónit a tanítók, az önkéntesek, a legénység körülvette.”  
V. F.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf