Mahunka Béla: „Jó Istenem, hozzad haza végre!”…

Letűnt a nap, - közeleg az alkony,
Oszlik-foszlik a fény az égbolton;
Bíborába bágyadt színt is sző már
Az utolsó, elfáradt napsugár…

Néha csend van… elpihen a szellő,
Madár sem szól, mikor a lány eljő.
S a tó mellett, a csendes magányban
Olvasgatja levelét, ahány van.

Harctérről jött, drága kis levelek…
Fájó lelke vigaszai ezek,
Keblén hordja reggeltől napestig,
A jövendőt olyan szépnek festik.

A szürkület fénye egyre tompul,
A távolban az estharang kondul…
S ima száll a lelkéből az égre:
„Jó Istenem, hozzad haza végre!”

                                           1918