Kisfaludy Sándor: Batsányihoz

Két ízben immár megragadá erős
Megtörhetetlen lelked az emberi
    Nemzet felett mennydörögve forgó
        Sorsnak örök kerekét, reménylvén,

Hogy azt te majd oly útnak irányozod,
Amelyen a jót és igazat s nagyot
    Sejtvén az ember, véli, hogy csak
        Ott leli a bizonyos szerencsét.

Mindkétszer el volt járva, tiporva s majd
Elfojtva léted, melyet az Alkotó,
    Hogy a magyarnak messzefénylő
        Csillaga lenne, azért teremtett.

S mindkétszer ó mint gyászola tégedet,
Hullatva könnyét minden igaz magyar,
    Kit nem vakít balvélemény, és
        Aki neked nem irigyli fényed.

Mert van, ki, minthogy ő egyedül maga
Napként egünkön nem ragyog, oly dühös,
    Kaján, irigy, mint egy hyaena:
        Marja, harapja nevünk fogával.

Megeshetik még: a dühös és irigy
Rést nem találván győzedelemre, majd
    Egy skorpióként önmagának
        Marja, harapja be a halált még.

Nyugodj meg immár, hadd csavarogva, mint
Forgott eleddig, forgatni a tekén,
    Most jobbra, majd meg balra a sors
        Vas kerekét, – de ne állj elejbe.

Az egyes ember bölcs lehet és okos,
Erős, szelíd s jó; ámde ha nemzeti
    Testben tekintjük, durva, dölyfös,
        Oktalan és csapodár vad állat.

Gyermek valóban, s az maradand talán
Örökre minden nemzeti lélek; azt,
    Amit ma kedvel, tisztel és áld,
        Megveti és letapodja holnap.

Vizsgáld, mi történt századok óta már:
Mindenkor úgy volt, mint ma van, és ha más
    Fromában is, mindég csak úgy lesz.
        Egy az idő, valamint az ember.

Egy nemzet ott, nézd, rozsda-megette vas
Igában él s nyög; most neki lobban és
    Dühödve, vérengezve tépi
        S rázza le rabközelét nyakáról.

S miért? – Azért, hogy a szabad és szilaj
Köznép dühével bírni hatalma nem
    Lévén, magát új s most aranyból
        Vert rabigába, kötélbe fűzze.

Csak nézd, s ítéld meg, mit teve Gallia? –
Valóban úgy tett, oly esze-veszve, mint
    A békanép tett a regében:
        Gólya királya megadta néki! –

Tökéletest nem szülhet azt emberi
Gyarló teremtmény: föld pora isteni!
    Nem alkot; amit tett is eddig,
        Legjava, bár csuda is, hiányos.

Nem tart, nem áll meg semmi örökre itt,
A hold alatt: a szárnyas idő fia,
    A csélcsap ember, nem szerez mást,
        Mint vele és magaként halandót.

Nyugodj tehát már! És ne keverd magad
A sorskeréknek régi nyomát soha
    Nem hagyható vas küllejébe:
        Felteker, és letapod különben.

Repülj fel inkább lelked erős, merész
Szárnyával a sasként az egekbe, és
    Onnan tekintvén a teremtést
        Hajdani s mostani állapotban.

Beszéld el Árpád szép ajakával a
Magyarnak a jót és igazat s nagyot,
    Szépet, dicsőt, melyet Te a sors
        Könyveiben kijelelve láttál.

Egykor talán majd gyáva galamb s buja
Veréb helyett is mind sasokat nevel
    A változó ég, föld s világ itt; –
        Akkor az álom igaz s való lesz.

Akkor talán egy jó, kegyes, szelíd
Lelkű király még önmaga oldja fel
    Népét, kinek nem kell kötél már; –
        Mert esze is zabolázni fogja.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf