Andriska Károly: Fehér hó, piros hó

Messze indult ő is, puska volt a vállán,
Gyerek volt, alig hogy pelyhedzett az állán,
Szülőfalujába mindig üzengette,
Életben van, most meg ki is lett tüntetve.

Hej, de egyszer aztán a levél csak késett,
Egy bolondos golyó röpült a szívének,
Úgy bukott a hóba, mint a fehér galamb,
Piros lett a hó is gyönge teste alatt.

Alig borított az éj a földre fátyolt,
Lelke egyenesen föl az égbe szállott,
Egy angyal az utat mutatta előtte,
Fehér hó, piros hó messze maradt tőle.

Ott áll az Úr fényes, nagy trónusa mellett,
Szólt az Úr: Mondd fiam, miben lenne kedved?
Vitéz voltál, hős is, melleden az érem…
Szólj fiam, mit kívánsz hát jutalomképpen?

De a hős csak hallgat, nem nyílik szó ajkán,
Minden gondolata ott búsong anyjánál…
Az angyalok súgják: Mondd, hogy legyen béke,
Szeretet és áldás szálljon minden népre.

A kis hős szemében kínzó zavar támad…
- Uram, én szerettem nagyon az anyámat!
Minden vágyam ő volt, csak még egyszer lássam,
S letöröljem szemét örömujjongással.

Tudom, nem éri túl, nem bírja sokáig,
Ha a hír felőlem eljut majd odáig,
Nemsokára ő is eljön ide… értem,
Azért tőled Uram, azt az egyet kérem:

Tekints le a földre, a fehér hó rajta
Szegény embereknek piros vérpatakja,
Ha már kívánnom kell, hát csak azt akarom,
Hogy a hó a földön szép fehér maradjon.

                                     1918