Balaton László: A lükü, a lésza, a tolitu, avagy a göcsejikumok tárháza

göcsejA címben felsorolt különös hangzású kifejezések nem idegen ajkakon születtek, ezek bizony lassan feledésbe merülő, magyar szavak, de Göcsejben, mélyen a szegek falvaiban, egy-két idős embernek még ismerősen csengenek. Nem kétséges, hogy az ismertetett tárgyak az ország más vidékein is használatban voltak - esetleg más elnevezéssel - , de engedtessék meg nekem, hogy ezeket - legalábbis eme írás erejéig - göcsejikummá minősítsem. Szeretnék önöknek bemutatni néhány ilyen archaikus, jellegzetesen göcseji eszközt, a teljesség igénye nélkül.

   Lükü: Kölestörő mozsár, de megtörték benne a hajdinát, a mákot és a kukoricatusát is. Göcseji lányok és asszonyok XIX. századi fitnesszgépe, láberősítője. Gönczi Ferenc így ismerteti: „ A lükü fölött a falban fogantyú van. Ez arra való, hogy a törő, a kinek a lükübotra, illetőleg a mozsártörzsökre kell állania, abban megfogódzék. A törést rendesen egy egyén végzi, úgy, hogy a nyújtó hátsó végére áll s a falban levő fogantyút tartva, egyik lábát a nyújtó szegjére, illetőleg tengelyére helyezi, a másikkal pedig a lükübotot magasra emelve, ránehezedéssel hirtelen lecsapja. Lecsapáskor a lükübot üttegje a törzsök üregébe vágódik, melyben a törendő hajdina vagy más egyéb van s úgy töri, „moszittya” folytonosan, míg csak a termény kellően ki nincs törve, megtisztítva. Hogy a munka szaporábban s hatásosabban menjen, a mozsárszár és ütteg keresztezéséhez kötelet kötnek s ezzel egy ott álló egyén a lükü üttegjét erősebben segíti levágni. Vannak mozsáralakú lükük, is, melyeket különböző fajta fából, leggyakrabban körte-, cseresznye- és fiatalabb tölgyfából készítenek. ’’

   Lésza: Vesszőből, nádból, kákából, szalmából font, faajtós láda, rekesz. Kétféle használata ismert Göcsejben: részint gyümölcs aszalására, részint túró szárítására volt alkalmas. A láda fonott közein jól szellőzött az élelmiszer. Ha gyümölcsöt aszaltak benne, akkor a padláson állt, ha túrót szárítottak, majd füstöltek benne, a konyha füstlyukához akasztották. A takarékos és találékony göcseji ember a konyhából kiáramló füstöt is felhasználta.

   Dikó: Fekvőhely. Főleg gyékénnyel, szalmával megtöltött vagy befont keskeny, lócaszerű ágy, általában a lakáson kívül. Az istállóban mindig állt egy dikó, rendszerint egy fiatal legény aludt benne, akinek a feladata a jószág őrzése volt. Ha tűz ütött ki, vagy más veszély fenyegetett, rögtön menteni tudta a marhákat, lovakat. Az állat volt a göcseji parasztember legnagyobb értéke, ezért gondosan vigyázott rá. Meleg, nyári éjszakákon a dikót az istálló elé, a pitvarra állították fel.

göcsej1   Kurugla: bürügle, kemencevilla. A nagyméretű lakodalmas fazekak mozgatására, kemencébe helyezésére és onnan való kivételére használták, a fazék aljára akasztották. Attól függően, hogy mekkora edényt akartak mozgatni, különböző méretű, félkör alakú fejjel ellátott villákat használtak, így ezekből több is sorakoztatott a kemence mellett, a falnak támasztva.

   Kölykes, kölkes fazár: Sújtófás billenőzár. Arany János szóhasználatával: makkos fazár. Kamrák, pajták, pincék csalafinta zárszerkezete, melynek kombinációját csak a gazda ismerte. Bonyolultabb változatainak szerkezete a következő: Az ajtóra erősített magas fahasábba több (1–5) függőleges vájatot vésnek. Ezek mindegyikében a beleillő kisebb fahasáb (makk) könnyen fel-alá mozgatható. A nagy fahasáb vízszintes vájatában vaskos faretesz jár, amelyen a makkok csapjának megfelelő méretű vésett nyílások vannak. Amikor a könnyen mozgó makkok ezekbe a nyílásokba beleesnek, a vízszintes retesz mozdíthatatlan, az ajtó zárva van. Ha a retesz fölötti kulcslyukon a megfelelő számú foggal ellátott fakulcsot a zárba tolják, segítségével a makkok fölemelhetők, az ajtó nyitva.

   Csingó: Vödörhordó rúd, melynek mindkét végére vaskampót erősítettek. A csingót a vállon átvetve cipelték a patakban vagy a távoli kútban megmerített vödröket.

   Tolitu: Képzeljük el az igazi nagy teleket, a fagyos januári reggeleket a füstösház egyetlen lakóhelyiségében. A gazda nagy nehezen feltápászkodik az ágyból - kínozza a csúz - , átlépdel a büdöcön szuszogó gyerekeken, lassan botorkál a sötétben. A tűz már kialudt a sárkemencében, a fokla sem világít már. Ásítva nyújtózkodik egy nagyot, majd elhúzza az egyik tolitut, a hideg szél friss levegőt és porhót terít szét az emberszagú lakókonyhában. Tolitu, vagyis tolóablak. A boronákba vágtak egy kis rést, amit egy sínen csúsztatható deszkalappal fedtek.

   Fokla: Gazduram és népes családja estére behúzódik a fűtött, füstös helyiségbe. A kemencéből halvány derengés szűrődik ki, de csak a tárgyak körvonalai sejlenek fel. A gazda ekkor meggyújtja a foklát, vagyis a vékony fenyőhasítékot, amit a foklatartóba illeszt. A foklatartó lehet egyszerű faág, fatalpba helyezve, amelynek végét bemetszik, és ebbe szorítják a foklát. Léteztek ennél " modernebb " , állítható magasságú foklatartók is. A fokla gyantás vége izzott, ez adott gyenge fényt, mikor leégett, kicserélték. Gondolhatja a kedves olvasó, milyen csekély világosságot adott! Nehéz volt emellett olvasni a kalendáriumot, esetleg fonni, hímezni. Később, a nagyobb fényt hozó pipicsek (mécsesek) és petróleumlámpák leváltották az ősi világítóeszközt, a foklát.

   Bodon: A göcseji parasztember szívesen járta az erdőt. A végtelen rengetegben magasodó öles tölgyfák kiváló építőanyagnak bizonyultak.  A házak, pajták boronái, talpfái jellemzően e nemes fából készültek, ahogy a bodon is. Kiválasztották a megfelelő méretű fatörzset, a bodonnak való részt levágták. A törzset kettéhasították, a belsejét kivájták, kiégették, a kérgét nem hántolták le. A két darabot összeillesztették, a hasadékot mohával és földdel tömték be. A bodon alkalmas volt terménytárolásra, az alját bedeszkázták, és kis ajtót vágtak az oldalába, ahol kifolyhatott a szükséges mennyiségű gabona. Ez az embernagyságú tároló, egy göcseji legenda szerint, remek búvóhelynek bizonyult az orosz katonák elől. A bodonból kútkáva és méhkas is készült. Bodonkutat vizenyős helyeken, patakparton, ártereken alkalmaztak, ahol nem kellett mélyre ásni a vízért.

   Hágcsó, hácsku, lépő: telket, kertet, szőlőt övező kerítéseken gyalogosok számára kemény tuskókból, pallókból, sövényből készített kezdetleges átjáró. Olyan helyre építik, ahol kapuállítással nem akarják megbontani a kerítést, de a bejárást lehetővé kívánják tenni. Korábban valószínűleg az egész ország területén elterjedt. A 20. sz.-ban leginkább a peremvidékeken (Ny-Dunántúl, Erdély) használták.

   ... és még hosszan folytathatnám a bemutatást, de ez majd legyen egy következő írás tárgya.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf