András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában

Mert úgy érezték a magányban elapadt akkor a városi
esteli zaj csak egy távoli villamoscsengő harangozott furcsán.
Az éjszaka szelíden súlyosan gördült végig az utcán
mint gumikerekű ezüstös gyászkocsi.

    Jönnek az elhunyt rokonai
    muszájból szemethúnyt rokonai
    tegnap még nevető rokonai
    holnap már nevető rokonai
    sohasem feledő rokonai
    és utálkoznak a történelemtől.

Hadd gyónjunk a rumok urának
a cifra borok kegyes asszonyának
gyónjunk a titoktartó pálinkának –
fullaszt az utálat.

    Ím, jöttünk, hogy gyászoljuk a reményt,
    a szegényt, a jót, Nagy Imrét;
    csillagos, szép mosolyával
    a hitünk lobbant el ismét.

Gyere komám térdepeljen a kedvünk
alázatos gyalázatos kedvünk
rövidzárlatozó büszkeségünk -
nincs mivel kérkednünk.
 
    Ím, jöttünk, hogy apáink módján
    sirassuk újra magunkat;
    ó, nékünk a győzelmek helyett
    csak védtelen hősök ha jutnak.

Palackok orgonasípjain ömlik a gyászdal
rezegnek zengenek a falak a koponyák
füstölgő fényben tankok ölelkeznek gépfegyverropogással
az oltárnál az elkínzott csapos veri az orgonát.

„Miképp az meg vagyon írva
a mosógéphez szóló
harmadik utasításban –
fehér gyolcsot tarka szeméttel
ne moss össze a gyászban.”

„Ám ne hidd a megváltást nyújtá
néked az ügynök, az álnok,
s magad immár nem kell kínozni –
hétpecsétes buja szennyet
a csalárd mosógép se mos ki.”

„Fiam, hittél vala csodában,
a mosógépben ne higgyél,
mert hiába köpsz a sírra –
a holt gyilkolhatatlan, de ki él, még halandó,
miképp az meg vagyon írva.”

    Palackok orgonasípjain
    ömlik a gyászdal –
    Pajtásom, drága pajtásom,
    mit kezdjek a zokogással?

    Két szemem két jó géppisztoly
    pattognak belőle a könnyek,
    engem járnak át, magam ölöm,
    de nem megy hogy megdögöljek.

    Testemből a szomorúság ólmát
    az autóbusz úgyis kirázza –
    csókra születtem pajtás,
    nem halálra, nem a gyászra.

Szédeleg a rokonság lábuk előtt a bánatsötét verem
és hullanak a holtra hófehér sörhab-virágok
fülekben lakozó ágyúdörgés tép lyukat a gyászéneken
és billen a piros pohár és az arcokon vér szivárog.

    „Csapataink harcban állnak.
    A kormány helyén van.” – A sírban.
    S majd jön ideje a feltámadásnak –
    így hisszük. S mert hisszük – így van.

Új Látóhatár, München, 1958. július-augusztus

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf