Hangay Sándor: A kis csizmák

Kis Pál nem tiszt, csak közvitéz,
A szürke sorban egy.
Ki földet túr, vet, szánt, arat,
S ha kell, rohamra megy.
Két nagy bakancs, kérges tenyér,
S egy Manlicher csupán
borjúval hátán lépkedett
A dobpergés után.

Csak hogyha őrsön állt szegény,
        A lelke reszketett.
        Kis Pálnak volt egy szíve is
        S a szívében hét gyerek.
        Hét apró gyermek arca élt,
        Mint tón a holdvilág.
        Patróngolyónál súlyosabb
        Gond nyomta bornyúját.

Egyszer, hogy tél volt, -álmodott
        Kárpáti szél dalolt
        S a közvitéznek akkoron
        Rongyos ruhája volt.
        S a két bakancs, ki tudja mint…
        Rossz talpuk elmaradt,
        S beengedték kapcáján át
        A dermesztő sarat…

De közvitéz Kis Pál aludt,
        Zúgott a fergeteg…
        Egyszerre csak hozzája fut
A hét apró gyerek.
És mindje sír és mindje kér
Mind lábára mutat
Uramfia! csizmájukon
Ásítanak nagy lyukak.

Jó közvitéz Kis Pál zavart,
        Nem tudja : mit tegyen ?
        Gondolta, itt az ég közel,
        Az Istenhez megyen.
        Gondolta, itt az ég közel,
        Az Istenhez megyen,
        És ott rapporton kér, mi kell,
        Hét párt ki adna más?
        -Így játszott egyszerű szívén
        Szép téli álmodás

De csakhamar golyó sivít
        Riadtan talpra kap.
-A kis csizmákkal jaj mi lesz?
…Szűz hóban vér fakad.
és közkivtéz Kis Pál ledül,
Majd halkan felnevet.
-Mégis, nem álom, szép való,
A csizmákért megyek.