Szegedi Gyula honvéd: Miként Gyóni mondta…

Holdvilágos éjjel a csillagos égre
Tekintek, már alszik az oroszföld népe.
Pihennek a viskók, szétszórva a völgyben,
Miként csontvázak rideg sírgödörben.

Készen van az ágyam szalmakazal szélen,
Nem az édesanyám vetette meg nékem.
Idegenbe szakadt fiának munkája,
Könnyeznek szemeim, úgy fekszem le rája,
Mint a nagy világot járó szegény vándor,
Aki száműzetve lőn az otthonától.

Ráhajtom fejem szalma vánkosomra,
Unszolom elfáradt lelkemet álomra.
Csillagos az égbolt, a holdnak sugára
Csillogó ezüstöt szór a föld hajába.
Hallgatom a halkan suttogó szellőket:
„Csak egy éjszakára küldjétek el őket”.

Megszakadt az álom, két óra van? három?
Közeleg valaki, már itt is van, látom.
Látom a halálnak halvány sápadt képét,
Hallom a csontoknak iszonyú zörgését.

A szendergő vidék sír, zokog felnyögve,
Ráhajolt a halál a pihenő földre.
Hallgatom sikolyát gyermekeknek, nőknek:
„Csak egy éjszakára küldjétek el őket”.

Szárnyukon a halál, Raták útra kelnek
Északnak és délnek, nyugatnak, keletnek.
Mennek, száguldanak, rabolnak életet,
Sírva fütyörésznek halotti éneket.

Akit megtalálnak nagy keresés közben,
Az már pihen holnap a mély sírgödörben.
Vágtatnak a riadt falucskán keresztül,
Reszkető ajkamon a „Miatyánk” csendül.

Csendesül a vihar, vége van a vésznek,
Dobogó szívekben hálatüzek égnek.
Vannak magyar földön szájas kommunisták,
Népem fiai közt a parazsat szítják.
Krisztus ellen ádáz gyűlöletet szőnek,
Csak egy éjszakára küld el Isten őket!

Csak egy éjszakára, miként Gyóni mondta,
Egy-egy éjszakától függ életünk sorsa.
A magyar nemzetnek minden boldogsága,
Küldjétek el őket csak egy éjszakára.

Tábori posta 254/32. 1942