Sajó Sándor: Emlékezés a szabadságharcra, Győzni kell, Mikes szerelme, Sabác, Új magyar

Sajó Sándor:

Emlékezés a szabadságharcra

Képzeletem a múlt időt bejárja,
Merengve száll az eltűnt kor felett,
Hol a szabadság hősi szózatára
A honfi oly dicsően elveszett.
– Itt él a nép, mely oly hősen csatázott,
Itt folyt a vér sok rémes nagy csatán;
Ez hát a föld, szent honfi-vértől ázott;
Szent a te földed, édes szép hazám!

Én nemzetem hányszor sújtott a végzet,
Dicső, de kínos ezredév alatt;
Ha jött, elébe álltál a veszélynek,
De eltiporni nem hagytad magad.
– Él még a hon, a szabadság hazája,
Magyar lakik a rónán, bérceken;
Győzött az eszme, – óh megadva ára:
Vérrel szerezted, édes nemzetem!

Véres a múlt! Gyakorta elmerengek
A hon e hős de fájó korszakán;
Óh, mintha látnám amint harcra mennek,
A kürt szavát, óh, mintha hallanám,
Ott leng a zászló, zeng a „Szózat” árja,
A lelkesítő harci dob pereg;
– E harc nem gyülevész csoport csatája,
Nem harcol így a bérlett hadsereg!

Ily hős hadat csak olyan nép teremthet,
Melynek szívét szent eszme hatja át;
Szent eszme, mely mindent, mindent feledtet,
Csak egyet lát: – az elhagyott hazát,
És a magyar tudott harcolni érte,
Küzdött dicsően, bátran hősileg;
Zúgott a vész, ömlött a honfi vére,
Szegény hazáját azzal védte meg.

Dicsőkor! Hej, mikor Ő „azt üzente”!
– Áldott legyen a nagy magyar neve, –
Rohan a honfi a nagy ütközetbe,
Hű szerető áldása szállt vele.
A lélek egy forró vágytól viharzott,
Mint hogyha égi tűz szállt volna rá,
Ifjú, öreg mind óhajtá a harcot,
S örült, ha vérét feládozhatá.

Zúgott a harc a bércen, rónatájon
És folyt a vér, – nem hiába folyt!
Sokan elestek a dicső csatákon,
Haláluk a szabadság díja volt.
Eltűnt a kor, a hősök már nyugosznak,
De áll az emlék sírjaik felett.
Mely hirdeti a késő századoknak,
Hogy annyi vész el nem söpörhetett!

Eltűnt a kor, lefolyt a nép csatája,
A hős idők emléke él csupán
És él a hon, él a magyar hazája,
A hosszú harc, a véres harc után.
Óh éljen is, üdvöt, békét találjon,
Éljen dicsően, fényben gazdagon.
S ha jönne vész, a honfi síkra szálljon,
Érted hazám, – érted, te drága hon!


Sajó Sándor:

Győzni kell

Népek sorsának titkos görgetője,
Te fényes égbolt, sejtelmes világ!
A magyar érzést milyen szóba szője,
Ki most tehozzád imádkozni vágy?
Dobogó szívek halk szimfóniája
Új hangon zeng most: ágyúk zord szaván,
Isten! Most add, hogy egymást megtalálja
A te kegyelmed és az én hazám!

Egy nép fohászát zengem trónusodra:
Uram! Gyújts bennünk lelkes szent tüzet,
Hogy sok sérelmét most mind megtorolja
Az igazság, a jog, a becsület!
E háromságban hittel egybeforrván
Úgy vívjunk most meg minden hős tusát,
Hogy megrendítsük diadalmak ormán
Nemzetlétünknek harsány himnuszát!

Fönt észak táján és lent messze délen
E vén világ most újulásra vár;
Gyorsszárnyú végzet átsüvölt a légen
És vijjog, int a megriadt madár;
Előre, népem! Harcra hí a próba,
Most vérmezőkön sarjad a siker:
Sorsod már forr a zúgó harckohóba, –
Előre népem, – itt most győzni kell!


Sajó Sándor:

Mikes szerelme

Nagy Bercsényi lakodalmas háza
A jókedvet vígan szaporázza,
De énnekem, búval bujdosónak,
Az angyalok hejh! Más sóval sóznak.

Volt egy hazám, régen odahagytam,
Volt egy rózsám, le nem szakaszthattam;
Bujdosásnak kettős gyásza jut rám,
Meglábolni holtomig se tudnám.

Búsan rovom Rodostó utcáit,
Így lesz ez már szívem fáradtáig;
Tenger habját szomorkodva nézem:
Éppen olyan, mint az én reményem…

A szegénynek bús a szerencséje,
Szívét nincs kivel elcserélje;
Rózsa, rózsa, de szép rózsa voltál!
Jaj nekem, hogy más felé hajoltál!

Isten hozzád, kicsi falum, Zágon!
Isten hozzád, tilos mennyországom!
Isten hozzád, szívem aranyálma,
Más rózsája, Kőszeghy Zsuzsánna…


Sajó Sándor:

Sabác

Somogyban sok az özvegyasszony
És sok az árva kis gyerek;
Öreganyónak könnye sincs már,
Csak száraz búval kesereg;
Somogyban megnémult a jókedv
S megtelepült a néma gyász,
És egy a sóhaj minden ajkon:
Hej, Sabác!

Somogyban sok kis kert virága
A szárán hervad el, szegény:
A sok lány – nincs kinek szakítsa
És aki kérje, nincs legény;
Menyasszonykoszorú se kell már,
Valahol vérbe fúlt a nász, –
Somogyban özvegy lett a párta…
Hej, Sabác!

Dalolva mentek bősz csatákba
A délceg negyvennégyesek;
Hős harcaikra még az ég is
Csak szent örömmel nézhetett;
És egyszer éjjel – egymagunkra!
Mint bőszült csorda tört a rác, –
S ők nem jönnek már vissza többé…
Hej, Sabác!

Somogyban késő unokákig
A lélek már csak búra hajt;
Akácfa árnyán, csöndes estén,
Sabácról sír a nóta majd…
Erről mesélnek majd a vének
És erről suttog az akác, –
Óh, azt sóhajtja még a szél is
Hej, Sabác!  


Sajó Sándor:

Új magyar

Ősnemes nagy törzsnek csenevész kis sarja,
Bús gőggel tekintesz a sok új magyarra,
Rám is, hogy a múltból nincs egyetlen emlék,
Melyet őseimről büszkén emlegetnék.

Nincs egyetlenegy sem. Nemességem fáját
El sem ültették tán, vagy régen kivágták;
Oszlopos termemben csak képét se látom, –
Oszlopos termem sincs, ősnemes barátom.

Boldog, ki sorsával könnyeden megbékül,
Vígan élek én is büszke ősök nélkül;
Nem kutatom törzsöm elhunyt daliáit,
Úgyse jutnék messzebb, csak a nagyapámig.

Jövevény vagyok csak, de eggyel beérem:
Jó magyarrá lettem, jó magyar kenyéren,
S ki félvállrul néz rám, a szemébe vágom:
Itthon vagyok én is szép Magyarországon!

Honszerző dalia nekem egy se ősöm,
De lelkes lapokrul mind, mind ismerősöm;
Örök dicsőségük rám is fényt sugároz
S szerelemmel kapcsol én magyar hazámhoz.

Véres századoknak ezernyi bús romja,
Az én lelkemet is bús felhőkbe vonja,
S hálás csodálattal csüggve sok szent harcon,
Magyar büszkeségtül pirul ki az arcom.

Engem is tanítnak a nagyok példái
Hazáért küzdeni, érette munkálni;
Szívem a jókéval versenyezve dobban:
Melyikünk szereti ezt a földet jobban?

Ha derék sasfi ül az ősi sasfészken,
Nekem is örömöm s méltó büszkeségem;
De szánom a szittyát, ki csak oly szittya,
Hogy csak váltót forgat, meg a zsidót szidja.

Az igaz nemessel én is együttérzek, –
Dölyfös születettel bátran szembenézek,
S lenézem a gőgös, csenevész kis sarjat,
Ki csak őse révén válik be magyarnak…

Tudj s akarj, ősi sarj, élni a hazának:
Munkádért becsüllek, – dölyfödért csak szánlak,
S ha félvállrul nézel, én is azon szintén:
Nem is vagy, nem léssz különc magyar, mint én!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf