Vörösmarty Mihály: Zalán futása

- részlet -

Bevezetés

Régi dicsőségünk, hol késel a éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sűrű fellegek és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon? Ah, ezeren némán fordulnak le: álom
Öldösi szíveiket, s velük alszik az ősi dicsőség.
A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb, jámbor apáktól.
Engem is a nyugalom napján ily év hoza fényre,
Már késő unokát, ki előbb a lányka mulandó
Szépségén függtem gondatlan gyermeki szemmel,
S rajta veszett örömem dalait panaszosra cserélvén,
Hasztalanul eget és földet kérlelve betölték.
Mégis, az ifjúság háborgó napjai múlván.
Biztos erőt érzek: kebelemben nagyra kelendő
Képzeletek villannak meg, diadalmas Ügekről,
S a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról,
Párducos Árpádról… Óh, hon! meghallasz-e engem,
S nagyratörő, tehetősb fiaid hallgatnak-e szómra?
Megjött az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet
Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem
Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja. Derengő
Lelkem előtt lobogós kopják és kardok acéli
Szegdelik a levegőt: villog, dörög a hadi környék.
Látom elől, kacagányos apák s heves ifjú leventék
Száguldó lovakon mint törnek halni vagy ölni;
Zászlódat látom, Bulcsú, s szemem árja megindul.

Árpád csatája Viddinnel

…Maga dölyfösen állott
Rettenetes Viddin, szádült feje újra fölélvén,
És Bulcsúra veté másodszori harca haragját.
Véresen és bátran állott ez előtte, s kezétől
Félté, nem félvén maga, a nagy nemzetei zászlót.
Ekkor jött Árpád rohanó népének előtte,
Kit mikoron látott nagy erőbe haemosi Viddin,
Hadra szokott szíve megdöbbent, s kétségbe vonula.
De hamar ismét a vak tűz szikrája fogá el,
S lelke vadul ily gondolatokba merülve tűnődött:
»Viddin! Viddin! erőd hova lett, hova bátorodásod,
Mely veszedelmiddel nőtt, mint kísértetes árnyék
A lemenő nappal, hova lett most bajnok eszedből?
Haj! Hogy egy ember előtt meg kell döbbennem ijedve,
Aki előtt csak imént seregek nem mertenek állni!
Óh, szállj vissza megint, hadibátorsága szívemnek;
Nem gyermek vagyok én, nem enyelgő gyenge leányka,
Nem! hanem a bajnok Temoronnak fajzata: Viddin,
A kit erősök nemzettek, hogy lenne vitézebb
Minden egyéb hősnél és általa lenne dicsővé
A bolgár sokaság… Ám jöjj hát, büszke lator, te,
Jöjj, hogy véred után Viddinnek híre maradjon.«
Hasztalanul így szólt, s az üres levegőben enyésző
Szózatival gonoszul játszott a csalfa szerencse.
Ő szaporán Sthenelos ménét megkapva reá ült:
Tarta nehéz pajzsot, s kivoná új kardja hatalmát,
Mely még vértelenül nyugodott a cifra hüvelyben,
Most pedig a legerősb bolgártól fényre hozatván,
Sírva röpült, s a porlevegőt csillogva hasítá.
Árpád, hogy daliás Viddint közelíteni látá,
Rá ösmert s egy pillanatig szüntette rohantát.
Majd az előre haladt sokaságot félre kerítvén
Szólt, s ezeket mondá Viddinnek lelke hevéből:
»Ösmerlek, Bodony (így hangzik magyarul neve), híred
Elterjedt, valamerre magyar hordozza szerencsés
Fegyverit; de gonosz bélyeg van nyomva nevedre;
Mert nemzettagadó kész vagy gázolni rokon vért
És bérért idegent szolgálsz, idegennek adózol
Annyi vitézséggel, hogy végre erős hadi munkád
Hírt hozzon neki és neked és népednek alázást.
Vajha, ne jósoljak; hírt nélkül fogtok enyészni,
A fizető úrnak harcaiban elaljasodottak,
Száma-fogyott kis nép; mert önként messze szakadtok
A vértől, melyhez tartozni szerencse s dicsőség.  
Térj meg azért, hajtsd meg karodat hódoltan előttem,
Térj meg népeddel, nagy térű földet adandok
Birtokodul, s helyet és szólást a népi tanácsban.
Nemzetnek lész tagja, kit én – úgy adja Hadisten!
Megtelepítendek e boldog földre örökre.«
E szavakon Viddin gondokba merüle; de büszke
Szíve acéláról a szó nyila végre lepattant,
Meghódolni kevély, inkább hódítani vágyó,
Veszni rohant vadságában elszánt vala menni.
A veszedelmes úton; megtérnie szégyen eszének.
Hős Árpádhoz azért így szólt vala válaszadólag:
»Csábítók szavaid; de valók nem, büszke vezér te,
S nem csatatérre valók, hol kard és dárda parancsol.
Vagy hiszed azt, hogy kit még ember meg nem alázott,
Viddin előtted csak szóért meghódol örömmel?
S nem gázolsz-e te is, ki fenyítesz, szinte rokon vért?
S földet ígérsz, mely még el nincs foglalva? s ha Isten
Úgy akarandja, soká nem lesz! De halálos ütésre
És nem szóra jövék ma eléd. Az utóbbi világ majd
Lássa meg, a két nép meddig fog fényleni? Melyik
Fogy meg előbb nemzettagadó romlásban elesvén.
Kettőnknek sorsát pedig itt válassza ez óra.«
Így szólt s megrohaná a nagy fejedelmi leventét.
Mint mikor éktelenül zendülvén, összecsap ég, föld,
S a beborult egeket csak villám fénye deríti;
Itt pedig elmohosult üregekből kél dübörögve
A zivatar, s vele fölharsog nagy tengered, oh föld!
És egyszerre világvas sarkai meghasadozván,
Völgy és hegy remeg, a nap, hold és csillagok ingnak,
S mindeneken rémítve uralkodik a vad erőszak:
Ilyen erőszakkal két hős egymásnak eredvén,
Összemegy itt földet rengetve, halálos ütésre.
És csattog, csörög a fegyver, s a fényes acélhegy
Messze kivillámlik,haragos szikrái lehullván.
Bámul a sokaság környül, és szünteti harcát;
De hamar elzúg a szélvész, hamar elvesz erősök
Karjai közt a harc, a harag gerjeszti föl őket,
S véröket, életöket meg nem kímélve csatáznak.
Vág Viddin, s fényes vasa Árpád pajzsa felé száll,
S azt nagy zörgéssel ketté lehasítja középen.
A rezet és a börtömetet, s a vas lapot egyben
Megszegvén bemerül; de nagy Árpád sértetlenül van;
Visszacsap, ésViddin sisakára lecsattan ütése.
Szörnyebbül ennél istennek mennyköve nem csap,
Nem súlyosb s visszakadás. Nem tartja hatalmát
A sisak, és nagy haj, nem erős koponyája: az éles
Vas lemerül, hol az életerő lakik, agyvelejébe.
És hidegen megy mélyen alá. Viddin feje hajlik,
Mint hajlik Haemos tetején a díszes iharfa,
Melyet hasztalnul sok időig vágtak erőtlen
Fejszések, s környülülték fáradva; de jő a
Tengernek zivatarja, vadan, megrázza tövében
S ott harsogva ledől a nagy fa vad éjszakái völgybe.
Így dőltél te is el, bolgárok erős feje, Viddin!
Rajtad az összetörött fegyver rémítve csörömpölt.
És bátran dobogó szívedet megtörte halálod.

szozattv


szozat a tiszta hang jekely jav MEGHÍVÓ Radnai Illés 20180427 kitelepitettek éljszívbőlfesztivál 2018. 04. 07. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK 04 lourdes trianon 768x432 életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf