Móra Ferenc: Mikor elmentek

Mikor elmentek délcegen,
Te láttad őket, Istenem.
Lelked fölöttük repkedett
És fegyverükre fényt vetett.

De hát a könnyet láttad-e,
Mely lábnyomuk gyöngyözte
S hogy sóhajtásokból halad
Fejünk fölött galambcsapat?

Felének színe hófehér,
Feléé éjféllel felér:
Sóhajtja azt fehér jegyes,
Emez hites szívből repes.

Hát a kimondatlan szavak,
Miket bölcsők sóhajtanak
S a hant alól a holt szülők:
Fölérnek-e hozzádig ők?

Mikor elmentek délcegen,
Hallottad őket, Istenem.
És benne örömed leléd,
Ahogy nótájuk szállt eléd.

Hát ezt a csöndöt hallod-e,
Mely fájóbb, mint a gyász zene
S hol a sok angyalszem ragyog,
Megzörgeti kék ablakod?

Elhallgatott a nyájkolomp
A harang csak temetni kong,
Lélekzetet a gyász se vesz,
Holt utcáinkon semmi nesz.

Minden, mi friss, minden, mi él,
Minden, mi forr, minden mi vér,
Erők, hitek, tüzek, derűk:
Elment minden, minden velük.

Mikor elmentek délcegen,
Te láttad őket, Istenem.
Lelked fölöttük repkedett
És fegyverükre fényt vetett.

Irgalmas Isten, égi fény,
Maradj is kardjaik hegyén,
Hogy a magyar szív ne legyen
Neved tagadni kénytelen!
                                         
                                                     1915