Pásztor Árpád: A Naphoz

Nap, Nap! Forró sugarú Nap!
Tavaszteremtő, most siess, ne késs.
Nem kellettél még soha hamarabb,
Soha nem várt még ilyen szent vetés.

A tél rögén, az árkok jég ölén,
A hó fagyán, a szélvitt hegyeken,
Millió ajk esd hozzád égi fény,
Törj át ködön, fagyon, havon, jegen.

Enyhítse arcod a rettenetet,
Hidegebbé ne tedd még a halált,
Öntsd el derűd a csatatér felett,
Óh, csókold meg, akit golyó talált.

Tükrödben szeme megtört sugara
Égjen hajnalban házuk ablakán,
Az álomgondból riadó anya
Fia nézését megérzi talán.

Végbúcsúra Nap, Nap, gyúlj ki, terülj
Tört ágyún, véres sapkán, borjúkon,
Döglóra, szétlőtt fedezékre dűlj,
Rezgessen hullt fal, gránát ért torony.

Fénnyel hintsd be a lövészárkokat,
Simogasd meg a fáradt katonát,
Most tékozold, Nap, drága sugarad,
Minden fejre csillogtasd koronád.

Nem volt még ennyi vértanú soha,
Ennyi szent nem járt még ennyi sír felett…
Siess hát, Nap, örökfényű csoda,
Melegítsd fel a csatatereket.

Sötét a föld… Éj van, fagyos, nehéz.
Romlás, halál, vész, könny egymásba kap.
Törj át az éjen… Nap, Nap… Siess, ne késs.
Nem kellettél még soha hamarabb.