Kocsis László: Hazajöttek

Hazavárjuk őket, hazajöttek végre,
Kiket rejtegetett idegen sír mélye,
Kikért gyászruhába annyi szív öltözött,
Kikre annyi árva gondolt bús könny között,
Akiknek virágos házuk udvarába
Azóta költözött a lélek sírása…
Itt az édesapa, ott a kedves gyermek!
Özvegy, apa, anya, árva, jer öleled meg…

Hazajöttek végre, csak nézem, csak nézem…
Édes bús emlékük könnyesen idézem:
Mind vitéz volt, bátor, mind hősi katona,
Lássátok, most jönnek hosszú, néma sorba…
Rongyos a ruhájuk, sáros a bakancsuk,
Meghalni hazánkért – nekik e parancs jut!
Nem látják már többé kis falunknak tornyát,
Nem mondják: jó anyám, hitvesem karolj át!

Most jönnek, repülnek… sírok felszakadtak…
Orosz föld, lengyel rög, nem adtak nyugalmat,
Oh, cseh rablók között ki tudna aludni,
Mikor apám, anyám, árvám s a falum hí?
Nem jó künn pihenni Kárpátok tövében,
Nem magyar csillagok ragyognak az égen,
Nem magyarul kondul ott már a harangszó,
Ott az imádság is csak panaszos jajszó…

Oláh rögök alatt – falum meghallottad?
Nem tud már pihenni elveszett halottad.
Haza kellett jönnöm, mert fejfám letörte
Durva oláh keze, s lelkem meggyötörve,
Tántorogva, sírva, oh, hogy vágyott vissza
Áldott szülőfalum, a te útaidra,
Akácfás utcádba, a mi kis portánkra,
Hogy ne sírjon lelkem és ne legyen árva.

Látjátok, Dráván túl nődögél egy felhő,
Nem felhő, arca van, nem egy, nem is kettő…
Onnét is megjöttek, hazajöttek végre,
Szerbiai sziklák alatt nincsen béke!
Szebb itt rét is, domb is, zöldebb itt a falomb…
Itt ima száll égre, ha este harang kong…
Hogy is maradhattunk volna messze távol?
Haza kellett jönnünk délről, Szerbiából!

Bús Piave folyó, Doberdó fennsíkja,
Nem zárod már őket jeltelenül sírba.
Ők is ránk köszöntek, ők is visszaszálltak,
Őket is meghozták szép aranyos szárnyak,
Kit a hitveséhez, kit az arájához,
Kit a gyászba borult kedves mátkájához…
Hazajöttek csókra az apai házba,
Galambősz apának vigasztalására…

Virágos temetőnk, kiket itthon ápol,
Itthon nyugvó hősök! Kilép mind sírjából…
Tisztelegnek némán, köszöntik a testvért,
Aki bolyongásból hű falunkba megtért.
Megtért vigasztalni, megtért bátorítni,
A magyar jövőben bizakodva hinni,
Örülni, remélni, szebb napokat látni,
Csüggedő szívünkre arany fátyolt tárni!

Hazajött vitézek, bátran így beszélnek:
– Itt vagyunk köztetek éltető emlékek!
Itt vagyunk magyarnak, s maradunk magyarok,
Erőt adó fegyver, ha a vész kavarog!
Védjük a földeket, muskátlis házatok!
A mi emlékünkben élőket lássatok!
Magyar vért, magyar szót, magyar imádságot!
Emlékünk hirdesse Nagy-Magyarországot!

Hazavártuk őket, hazajöttek végre,
Kiket rejtegetett idegen sír mélye,
Kikért gyászruhába annyi szív öltözött,
Kikre annyi árva gondolt bús könny között,
Akiknek virágos házuk udvarába
Azóta költözött a lélek sírása…
Itt az édesapa, itt a kedves gyermek!
Hazajött lelküket, falum, most öleld meg!

szozattv


szozat a tiszta hang Balassi MH2018 2 1 doni MH2018 1 1 Százgyökerű szív2 1 karpattradedia Kitörés túra előadás lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf