József Attila levele – Szántó Juditnak

1.

    Budapest, 1931. április 19.

        Kedveském,
    Éjjel fél kettő van, fekszem és nem tudok elaludni. Te jártál a fejemben, de nem is a fejemben, – úgy betöltöttél egészen, mint az előbb még a sötétség a szobát. Most már muszáj írnom, muszáj, pedig eddig – a magam számára kínosan – halogattam, az Isten tudja miért. De ahogy fölgyújtottam a lámpát, az a sok mindenfajta érzés, gondolat és szorongás, ami te-ként egészen betöltött, épp úgy szétvált külön fantasztikus és nevetséges darabokra, mint ahogy árnyékokra bomlott a sötétség. Nincs hangom, ha kettőnkről akarok beszélni hozzád; ha erőltetem, másnak érzem, és az fáj.
    Néha reggelig is ébren vagyok és dolgozom. Nem azért vagyok ébren, hogy dolgozzam, azért dolgozom, mert valamit muszáj csinálnom, ha már nem tudok elaludni. Ha elfáradok, eloltom a lámpát, behunyom a szememet, te jössz megint és tárgytalan szorongások lepnek el. Nem valami egészséges vágyódás –, sokkal több annál. Nem is féltés. Semmi, akár csak gyatrán megfogalmazható gondolatom sincs ilyenkor veled kapcsolatban, hanem egészen tetőtől talpig érzem borzasztó nem-létedet és azt, hogy mégis vagy valahol. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan jössz, majd ha jössz, hogyan csöngetsz, hogy lépsz be az előszobába, hogyan veted le a kabátod. Igaz, talán nem is lesz rajtad kabát. – Most el tudnám mondani szépen, betűhöz méltóan, hogyan jöttél, hogyan mentél az utcán, nem lehajtott és mégsem egyenes fővel, valami halott mosollyal arcodon. De ez nem az igazi, ez már betű.
    Azelőtt kinn voltam igazán, most csak nagyon kinn érzem magam a világban, nem érzem magam idehaza, mert te nem vagy itthon. (Itthon, nézd meg, hogy írtam az előbb, – F. L. szokta így írni. Ez csak hülye képzelődés, ne bántson téged, – F. L. azóta, amióta beszéltünk róla, most jutott először az eszembe. Béka pórusaira.)
Most veszem észre, hogy mindaz marhaság, amit írtam, mert közben jókedvem kerekedett. Úgy látszik mégis jó volt leírni ezeket, – csak aztán el ne bizakodj! Oh Utyrupitty, siess s gyere vissza s gyere vissza s gyere vissza már! Mert ez a jókedv nem fenékig tejföl. Már el is tűnt és bosszant, hogy érzelmeim így összevissza kapkodnak bennem körülötted. Kedveském gyere! Igazán szükségem van rád. Ha már vagy, akkor legyél. Gondold meg, hogy fogyok utánad. Már ugye elsiklom a rugók közt, mint a vízicsigák közt az ángolna.
    Mit csinálsz? Moyt, így messziről úgy tűnsz föl, mintegy óriásnő, aki lomhán mozdulni kezd egy nagy homályos szobában.
    Találkoztam Lánggal, kérdezte, mit üzenek. Hát mit mondhattam? Azt, hogy sokszor, melegen üdvözöllek… Hallom, hogy először szigorú akartál lenni, de most együtt mulatsz azzal, aki rosszul próbál a kórusban. Nem szégyelled magad? Hát illik ez egy nagy leányhoz?
    Siess édeském és igazán gyere. Persze, te ott mulatsz, míg én itt szenvedek. Igaz, hogy módjával, mert a múlt vasárnap kiránduláson voltam és sokat nevettem a többieken, akik hátizsákokat cipeltek, míg én oly könnyedén léptem előttük, mint egy fürj kopaszon.
    Írj és siess. Nem harmadik emelet, hanem negyedik. Vagy ez alibi?
    Sok szeretettel csókol, ölel és nagyon vár
                                                                   Attila

2.

1937. december 3.

        Kedves Judit!
    Sok szeretettel üdvözöllek.
                                            Attila       

[József Attila utolsó levele]

szozattv


szozat a tiszta hang jekely jav MEGHÍVÓ Radnai Illés 20180427 kitelepitettek éljszívbőlfesztivál 2018. 04. 07. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK 04 lourdes trianon 768x432 életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf