Jónás Alfréd: Elfelejtett dátumok a magyar színészet hőskorából. II.

színház          Az első magyar nyelvű operett előadás Pesten, 1860. november 21.

     Bár kissé furcsán hangzik – de azért mégis csak így történt, – hogy az első magyar nyelvű operett előadás Pesten 1860. november 21-én a Nemzeti Színházban folyt le.

     A jelenben élő ember tudatában a Nemzeti Színház úgy él, mint a magasabbrendű színművek előadására szolgáló műintézet, amelyben a zene csak nagy ritkán és többnyire csak mint aláfestő elem fordul elő. A múlt század 60-as éveiben a Nemzeti Színház nemcsak a prózai darabok színháza, hanem a népszínmű mellett még a zeneművészet, az operai előadások hajléka is volt.

     A Nemzeti Színház igazgatója az 1860-ik évben Nyéky Mihály udvari tanácsos volt, aki nem szerette a népszínműveket. A népszínműveket teljesen le akarta szorítani a Nemzeti Színház színpadáról. Azok elmaradása folytán a színház műsorában mutatkozó hiány kitöltésére éppen jól jöttek neki az Offenbach-féle operettek. Nyéky először Bécsben látott egy ily operettet: a mulatságos és kitűnő zenéjű darab megnyerte tetszését. Az operett Bécsből először a pesti német színházba a «Pester Stadttheater»-be származott át, hol 1859. május 24-én adták elő az első operettet, a «Hochzeit bei Laternenschein» címűt, melyben Treumann, a bécsiek híres színésze lépett fel, mint vendég.

     Az Offenbach-féle operettek úgy kerültek Bécsbe, hogy Treumann, ki a világkiállítás megtekintésére Párizsba utazott, megnézett egy ilyen operett előadást. Történetesen a «La mariage aux lauternes»-t játszották. A darab annyira megtetszett neki, hogy a szövegét és zongora kivonatát megszerezte és magával vitte Bécsbe, hol azokat átadta a Carl Theater igazgatójának Nestroynak. Nestroy lefordítatta a szöveget, a partitúrát pedig karmesterével hangszereltette és anélkül, hogy Offenbach engedélyét kérte volna, a darabot «Hochzeit bei Laternenschein» címmel 1858. október 16-án előadatta.

     A darab nagy sikerén felbuzdulva Nestroy igyekezett minél több Offenbech-féle operettet megszerezni és előadni. A bécsi sikerek buzdították a «Pester Stadttheater»-t is, hogy minél több operettet hozzon ki, de buzdították Nyékyt is.

     Nyéky az operettek előadására vonatkozó tervének megnyerte Szerdahelyi Kálmánt, ki a francia szellem lelkes bámulója volt. Szerdahelyi nemcsak az operettek rendezésére vállalkozott, hanem arra is, hogy játsszon és énekeljen is azokban. Annál könnyebben vállalkozhatott erre, mert ezekre a kevés szereplót igénylő operettek előadására a Nemzetiben kedvesen éneklő és jól játszó fiatal nőtagok álltak rendelkezésére.

     És így történt, hogy Szerdahelyi Kálmán segítségével 1860. november 21-én előadásra kertült a Nemzeti Színházban az első Offenbach operett: Az eljegyzés a lámpafénynél.

     A történeti hűség kedvéért megjegyzem, hogy ennek az operettnek nem ez volt az első magyar nyelvű előadása, mert az már 1859. december 27-én színre került Kolozsváron Havi Mihály társulatánál, 1860. május havában pedig Nagyváradon is előadták.

     Úgy a közönség, mint a sajtó nagyon szívesen fogadták a darabot. Egyik kritikus megjegyzi, hogy «néhány ilyen kis víg opera változatosságot hozna a játékrendbe és növesztené a közönség számát».

     «A darab valóságos zenészeti bonbon» – írja a Hölgyfutár, – «melynek jelenetei élénkek, a dalok könnyüdek, frissek és népdalszerűek».

     A szereplők a darabot rendező Szerdahelyi Kálmánon kívül még Markovics Ilka, Huber Ida és Bognár Vilma voltak. Mindhárman ekkor még pályájuk kezdetén állottak és így lelkes fiatalságuk tüzével énekeltek és játszottak a darabban.

     Bár az egykori kritika nem mindenben előlegezte nekik a később elért sikereket, mégis mindhárman később kitűnő operaénekesnők lettek.

     Így Markovics Ilkáról, a későbbi Pauli Richárdnéról, ki a bécsi operában is több ízben sikerrel vendégszerepelt, azt írja az egyik kritikus, hogy a vaudeville sokkal hálásabb lenne részére, mint a dalmű.

     Huber Ida, ki 1865-ben már az aacheni színház első operaénekesnője lett, nem kap valami jó kritikát, amennyiben a kritikus azt írja róla, hogy «mozgásai és beszédében a természetesség és kedély igen keresett volt.»

     Bognár Vilmáról pedig a kritikus azt jegyzi meg, hogy «kedves jelenség volt, de hangja sokkal tömöre3bb, minthogy e darabban kellő játszisággal bírhatna». Hogy hangja nem volt operett-hang, illetve, hogy nem bírt azzal a könnyűséggel, mely az operett dalok előadásának egyik fő kelléke, nem szorul bővebb bizonyításra, elegendő, ha azt tudjuk róla, hogy három oktávra terjedő hangja egyaránt alkalmas volt úgy a drámai, mint a koloratúr szerepekre és hogy hangja sokkal szebb volt, mint a Hollósy Kornéliáé és a Benza Idáé. Ily hatalmas hang tényleg nem operett dalok eléneklésére való.

     A darab egyetlen férfi szereplője Szerdahelyi Kálmán volt. Ő aztán igazán elemében volt ebben a könnyű francia operettben, hisz a prózai darabokban is előszeretettel kreálta a francia színdarabok könnyűvérű alakjait.

     Játéka kedvességével tejesen feledtetni tudta énekhangja hiányát. Ő teljes tudatában volt annak, hogy nincs énekhangja és ezért önmagáról egy elmés rögtönzésben a következő kuplét énekelte:

Az elnéző közönségért

Ürítem e poharat,

A mely fütty nélkül is képes

Tűrni az én hangomat.

     Ennek a kis operettnek sikere eredményezte aztán, hogy az 1861-63 években még hat Offenbach operett, egy Suppé operett, továbbá két magyar szerző (Bognár Ignác és Huber Károly) operettje került színre a Nemzeti Színház színpadán.

     És ezzel le is zárul a Nemzeti Színház operett korszaka.    

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf