Erdélyi János: Vörösmarty halálakor

Csak azt lássam-e, hogy a magyar költőnek
Ha élni küzdelem, meghalni szerencse,
Hogy akkor adózunk díjjal a dicsőnek,
Midőn kivirult már sírja nefelejcse?

Csak azt lássam-e, hogy az első fájdalom
Birja fölhevítni fagyos kebelünket;
Hogy egy szemfödél az országos jutalom;
S csak a végtisztesség rázhat fel bennünket? -

Tán nincs is erőnk az élőnek örűlni?
Lám az életből mily szépen kitanultunk!
S jövünk a nagy ember sírján lelkesülni.
Midőn érzelminkkel már-már elavultunk!

Mit jártok ott búval, panaszos kebellel
Ti, kiket nem illet a férfias bánat.
Menjetek feküdni és kelni korán fel:
Szép a napkelet is, nemcsak a napszállat.

Oly szépen búsultok, hogy meghalni édes,
De annál kinosabb az élet köztetek.
S azt mondom a búra, mely igen beszédes,
Nem egyéb az szónál, melyet nem értetek.

S ha szíveitekben gyönge sohajtásból
Bánat kerekedik, részvét sugarával:
Megnyilik a farsang, áll mulatozásból,
S táncoltok, amint egy nagy férfiu meghal.

Már így idő előtt megvénül az ember,
S felejti, ha egykor lelke ifju vala.
Mert a részvétlenség leggyilkolóbb fegyver;
A föld nemesbjei haltak meg általa.

Már így a világot dögvész fenyegeti;
Mindennap esni kell egy nagy áldozatnak.
Hogy legyen a bánat egyszer már nemzeti,
Legyen vigassága minden egyes napnak!

Oh szentek, oh dicsők! kik nélkül a világ
Tenge növényeknek sivatag hazája;
Kik nélkül a népek gyilkos haramiák,
S gyöngébb az erősbnek született prédája;

Oh szentek, oh dicsők! majd a késő idő
Mint félistenekkel dicsekszik veletek,
Ti azért álltatok a semmiből elő,
Hogy a hálátlanban gőgöt neveljetek.

Inkább feledtetni végképen, örökleg!
Hadd folyjon az élet vígan, kellemesen;
Halottak emléke ne háborítsa meg,
Aztán aki megholt, nyugodjék csendesen.

Dicsekedjék is majd, aki élni marad,
Világi javakkal, földi szerencsével.
Mert az élet olyan: ki nem vet, nem arat
Nem is él ember csak szellemmel, igével.

De ne is mutasson a nép se azokra,
Kiknek érdemé, mint az égő szövétnek,
Önvád súlya essék a hálátlanokra,
Kiknek erénye bűn, dicsősége vétek.

És semmi pásztortüz ne ragyogjon aztán
A lefolyt időnek éji homályában;
Hadd lássa meg a nép: a kietlen pusztán,
Hová lesz vezető lángelmék hiában.

A szellem azonban nem kérdi futását,
Fel is jő, le is megy, fényes ragyogással.
Nemzetének hagyván erős alkotását,
Világít és kinoz égő pirulással.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf