Lampérth Géza: A toborzók

atoborzóA toborzó vagy verbunkos katona

Az általános hadkötelezettség behozása előtt az harcokban megfogyatkozott seregeket toborzás vagy verbunk (a német »Werbung« szóból) útján egészítették ki, ami tehát a mai sorozást, vizitációt, szemlét helyettesítette. A toborzást vagy az ezredes vagy a vármegye rendezte. Már régebben is szokásban volt, kivált a kurucvilágban, de különösen a franciák ellen viselt háborúk idején jött nagy divatba. Az állandó hadseregről szóló törvény is (1715. évi) úgy rendelkezett, hogy a vármegyékre és városokra kivetett újoncmennyiség verbuválás útján állítódjék elő. A verbuváláshoz elsősorban jóképű, jóhangú öreg huszárok kellettek, azután muzsikaszó, bor és tele bugyelláris.

A verbuválás rendesen így történt:

A toborzó vagy verbunkos tisztek egy írnok, több közlegény díszesen felöltözve, tarsolyosan, tollforgós csákóval és muzsikusok kíséretében útra keltek. A község piacán, nyilvános tereken, leginkább búcsú, vásár vagy más összejövetelek és sokadalmak alkalmával kitűzték a toborzó úr vagy vármegye zászlaját, kihirdették a zsoldot és foglalót, amit a toborzó azoknak fizet, akik önként felcsapnak katonának. A zenészek rázendítettek a szebbnél szebb verbunkos nótákra, melyek a katonaéletet dicsőítették.

Szép élet, gyöngy élet,
Ennél szebb nem lehet!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Muzsika szól, verbuválnak
Csapj fel öcsém katonának!

Legszebbek voltak a Bihari és Boka verbunkos nótái. A Hadik óbester nótája, a huszár-nóta, a Sarkantyús, Hatvágás, Húsztalléros, Száz ember című nóták és a Halász-verbunkos.

A Bihari híres »negyvenemberes« nótája onnan kapta ezt a nevet, hogy mikor egy verbuválás alkalmával a debreceni nagytemplom előtt eljátszották és dalolták a verbuválók, egyszerre negyven legény kapott kedvet a gyöngyéletre és valamennyi felcsapott katonának.

Íme, néhány szép verbunkos nóta:

Huszártoborzó

Nosza gyertek legények, menjünk katonának!
Éljük vígan napjait e hitvány világnak.
Szép élet, gyöngy élet – ennél szebb nem lehet.
Azért jöjjön katonának, ki minket szeret!

A szép lovas katonának arany az élete,
Csillog-villog az oldalán szép vitéz fegyvere.
Szép élet, gyöngy élet stb.

Királyomnak bémehetek bátran személyéhez,
Éles fegyverem kivonom, állok a székéhez.
Szép élet, gyöngy élet stb.


Nádasdy közlegénységből ment fel marsallságra,
Mivel sokszor fűzött burkust a magyar pórázra.
Szép élet, gyöngy élet stb.

Ha portyára kimegyen: nyer az ellenségtől,
Ha kvártélyra megyen: nyer a menyecskétől.
Szép élet, gyöngy élet stb.

 

Bakatoborzó

Ha meguntad életedet,
Feleséged, gyermekedet:
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!

Ne félj pajtás, nem bántanak,
Csak a karddal tapogatnak.
Ha nem tudnál lovagolni:
Megtanítunk gyalogolni!
Ha nem tudnál imádkozni:
Megtanítunk dohányozni!
Haj, gyere pajtás katonának!

Gyere pajtás…

Gyere pajtás katonának!
– Nem mék biz én, mer’ levágnak.
Ha levágnak, feltámasztnak,
Téged tesznek kapitánynak!

– Akkor mék én katonának,
Majd ha lányok verbuválnak.
Akkor se mék én bakának,
Sárga sarkantyús huszárnak!

*

Az öreg huszárok kiálltak butykossal, csutorával, borosüveggel kezükben és dalolva, táncolva buzdították, csalogatták a legényeket a gyöngyéletre. Akinek kedve szottyant, az belecsapott a verbunkos huszár marklába, »parolát« adott, ivott a borából. A strázsamester csákót nyomott a fejébe, kifizette piros bugyellárisából a felpénzt, foglalót és készen volt az új huszár. Persze, nem mindenkiből lett huszár, noha minden magyar fiú az akart lenni. De hát baka is csak kellett. Mikor a legény megtudta, hogy bakának írták be, nótaszóval könnyített magán:

Mingyárást rászedtek.
Huszárnak álltam be,
Bakancsosnak tettek!

Az írnok beírta az újonc nevét a lajstromba, ahogyan a szerződés szólt vagy az egész hadjárat idejére vagy bizonyos időre.

Az így összeverbuvált legényeket azután rendszerint még külön is megvizsgálták, mustrálták, hogy alkalmasak-e mindenképpen a vitézi életre? A mustra úgy történt, hogy három kopjából kaput állítottak, amelyik alatt a legények sorban átvonultak. A mustramester, tapasztalt öregebb katona, az ezredessel, kapitánnyal, írnokkal odaálltak vagy ültek a kapu elé, minden egyes átmenőt jól szemügyre vettek s akit valami okból nem találtak alkalmatosnak, azt visszaküldték, kimustrálták. Az alkalmasokat az íródeák véglegesen beírta a nagy könyvbe, ezeket mindjárt feleskették s azután be kellett öltözniök az egyenruhába, az »angyalbőre« vagy, mint régebben leginkább nevezték, a mundúrba.

A nóta, tánc, bor és bugyelláris mellett nagy vonzerőt gyakorolt persze a legényekre a szép csillogó mundúr is. Ahol szebb öltözetet adtak, ott mindig több volt a jelentkező. Gróf Károlyi Sándor 1741-ben az ezredébe verbuvált katonákat a következő mundúrral látta el:

Fehér aba magyar köpönyeg; jóféle világoskék posztóból való dolmány fehér és veres zsinórral, sima fehér óngombokkal. Ahhoz hasonló nadrág szíjastul; vers öv kilenc gombbal; fekete deli csizma patkóstul; fekete csákósüveg sárga és veres selyempántlikákkal; két pár fehérruha, ferkete szőrnyakravaló veres selyemcsipkével; vászontarisznya szíjjal. Fegyver: flinta, kard tarsollyal, szíjjal és lódinggal.

*

Sokszor bizony, ha a szükség parancsolta és nem akadt elég önként vállalkozó, erőszakkal is megfogták a legényeket a verbunkosok és fejükbe nyomták a csákót. Mint a régi nóta mondja:

Már minálunk verbuválnak erővel,
Megfogták a szegény legényt kötéllel!

Az erőszakkal fogott legények szívéből fakadt ez a rendkívül jellemző nóta:

Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának.
Ugyan kinek volna kedve
Gyöngyéletre erőtetve.

Szenvedés a napi dolga,
Sok az ura, maga szolga.
Egyik lába a békóba,
Másik meg a koporsóba.

Komisz kenyerében nincs só,
Húslevese csak néha jó.
Az jár mindennap számára:
Csillagot néz vacsorára.

*

De valahányszor a magyar haza szent földje forgott veszedelemben, mikor a magyar szabadság védelméről volt szó, ilyenkor sohasem kellett külső erőszakhoz folyamodni. Egy hatalmas belső lelkierő vitte ilyenkor mindig a magyart a kibontott zászlók alá. A haza- és szabadságszeretet! Így volt ez különösen a kurucvilágban és 1848-ban, amikor gyermekifjak, férfiak, sőt aggastyánok is szent lelkesedéssel sereglettek a toborzózászlók alá. Petőfi »Toborzó«-ját dalolták ekkor:

Itt a zászló, csak legények alája,
Csapjatok fel Magyarország javára.
Csapjatok fel fejenként katonának
Veszedelem fenyegeti hazánkat!

In:Lampérth Géza: A magyar katona ezer éven át, 232-240, Budapest, 1916, Athenaeum RT.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf