Kapui Ágota: Arad
Golyó süvít a megkötözött létben,
fehér ingeden vöröslő virág,
és torkodon felhorzsolt feketében
még ott nyüszít a lenyelt némaság.
Délceg bitók árnyéka ott feszül,
hol ablakod csak kéttenyérnyi ég,
és szűk huzat surran a résen át,
és vacsorád morzsáit söpri még…
Te jól tudod, ha jön a virradat,
eléd teríti darócát a köd,
és szuronyok közt vezet az utad,
hunyt szemek és hűlt lelkek között.
A csend falán csorog a rémület,
és pattognak a parancs-ostorok –
a torkodon az ima fennakad…
feszül a lég és szorul a hurok.