Tóth Kálmán: Szilágyi Erzsébet

I.
Oh mi szépen leng a zászló!
Oh mi szépen fénylik a kard!
Eressz anyám engem is el
Szép vitéznek seregivel.

Nem lehet az édes fiam,
– Mond az anya lassú hangon –
S férje után, ki már távol,
Kendővel int ablakából.

Oh mi szépen szól most a kürt,
Hallod anyám? oh eressz el!
Meglásd, majd mit hozok néked,
Napkeletről, gyöngyöt, éket.

Van énnekem elég gyöngyöm,
– Mond az anya szomorúan –
És valóban, sötét szeme
Fényes gyönggyel, könnyel tele.

Hányszor mondtad édes anyám,
Hogy megtennél mindent értem –
Oh bocsáss a vészbe, harcba –
S kipirul a gyermek arca.

Kicsiny vagy még én magzatom,
Kicsike még katonának,
El nem bírná gyenge karod,
El nem bírná még a kardot.

Oh dehogy nem – mond a fiú,
És levesz a szegről egyet:
Nagy Hunyadi súlyos kardja,
Vér rózsákkal van kirakva.

Aztán vágni próbál vele,
Először is kelet felé –
Hanem nehéz, izmos a kard,
Le a földre húzza a kart.

Örömkönny a nő szemében –
Mátyásában pedig szégyen;
Rivalg a kürt távolról még…
«Istenem! csak nagyobb volnék!»

II.
Megnőttél már édes fiam,
A ki eddig visszatartott:
Maga anyád mondja már most
Hogy kösd fel a harci kardot.

Vitéz apád, hős testvéred,
Mind a kettő a föld alatt,
Feledtesd el mind a kettőt,
Mind a kettő légy te magad.

Fényes neved van már most is,
Fényes név a magyar neve –
De te tedd még fényesebbé,
Hogy a nap sápadjon bele.

S boruljon le előtte mind,
A ki csak él a világon:
Mint a csengettyű szavára,
Hit beszéljen, ész megálljon.

Ne legyek én többé anyád,
Ne is szeress engem soha.
Édes hazád most az anyád,
Én pedig csak egy mostoha.

Csak azt imádd, csak azt szeresd,
Annak neve, annak képe
Álljon mindig szent oltárként
Szíved, lelked közepébe’.

És hogyha kell, halj meg érte,
Halj meg érte, én nem bánom –
Ha a szívem megszakad is…
No most az Isten megáldjon!

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf