Moór Elemér: A földmíveléssel kapcsolatos szokások, hiedelmek és babonák Rábagyarmaton1

A rábagyarmati földmívelés módja, mibenléte lényegében egyezik a göcsejivel, ahogy az Gönczi leírásából megismerhetjük. Csupán a Göcsejre jellemző szőlőmívelés hiányzik Gyarmaton. Itt jelenleg csak a ház körül termelnek szőlőt, t. i. izabellát, bort azonban ebből nem igen préselnek, hanem gyümölcsként fogyasztják el. Régebben azonban, amint ez a dűlőnevekből kitűnik, Gyarmaton is voltak szőlők. A göcsejiek kendertermelésével szemben itt a lentermelésnek van nagyobb jelentősége, bár manapság a fehérnemű már nem igen készül házivászonból, mint régebben. Akad ugyan még két takács is a faluban, de szegények bizony már csak tengődnek. Tele vannak siralommal, panasszal az idők változása és a nehéz adók miatt…

    A vetésforgó: búza, rozs, kapások vagy takarmány. Tarló után répát, hajdinát vagy kölest vetnek. A földeket elég gondosan megművelik: háromszor-négyszer szántanak. Természetesen vasekét használnak, de az öregek még emlékeznek a régi faekékre is. A barázdák jelenleg keskenyek. Régebben – úgy látszik – szélesebbek voltak, az erdőben lehet ugyanis némely helyen széles barázdákat látni: feltehető, hogy ezek az erdőrészek egykor mívelés alatt állottak.

    A gazda munkáját Gyarmaton jelentős mértékben hátráltatja az a körülmény, hogy a határ nincs tagosítva, aminek következtében az egyes gazdáknak 10-12 holdnyi birtoka húszfelé is szanaszét van. Az elaprózás már egészen hihetetlen mérveket öltött: már ott tartanak, hogy egy-egy birtokrész egyes helyeken már csak barázdaszélességű, sőt újabb osztályoknál egyesek még ezt a keskeny barázdát is megfelezték, de már nem hosszában, hanem a közepén. Osztozásnál ugyanis az örökösök között egyesség ritkán jön csak létre. Ennek az a magyarázata, hogy az egyes birtokrészek nagyon különböző minőségűek; ennek következtében aztán minden örökös egyenlő részt kíván minden egyes parcellából. Nemcsak hátráltatja a gazdát a munkában a sok apró parcella, hisz a munkaidő nem csekély része jövés-menéssel telik el, hanem emellett rengeteg területet vesz el a sok mesgye is. Amint mérnököktől hallottam, jól járna bármely mérnök, ha a tagosítást ingyen végezné ugyan el, de munkadíjként azt a területe kapná meg, amely a tagosításnál mesgyékben felszabadulna. Akkora lenne ez a terület – amint értesültem –, hogy a tagosítás befejezte után a tagosító mérnök lenne a falu legnagyobb birtokosa.

    A tavaszt és a gazdasági évet Gyarmaton József-naptól (március 19) számítják. Ezen a napon hajtják ki először legelőre a marhát, ez a méhek kieresztésének a napja és a mezei munkák is ezen a napon kezdődnek el a trágyahordással. Nevezetes a trágyahordás tekintetében, hogy az első kupacba zöld gallyat szoktak letűzni, aminek okát azonban már nem tudják adni.

    A tavaszi szántás megkezdésének időpontját is egy regula szabályozza: 14 nappal azután kell ugyanis azt megkezdeni, hogy a pacsirta felszáll a levegőbe és ott „danolgat”. Annak a földhantnak, amelyet tavasszal az eke először fordít ki, varázserőt tulajdonítanak; haza szokták ezt vinni: használják fejfájás ellen és a rajzó méhek után is dobnak belőle, hogy el ne szálljanak.

    A legtöbb szokás és babona természetesen a vetéshez fűződik. Idejét és módját annyi regula szabályozza, hogy a szegény gazda alig képes ezt a legfontosabb munkát elvégezni: hol az időjárás akadályozza, hol a regula köti meg. Általában nem ajánlatos vetni kedden és pénteken, meg újholdkor (trágyát sem hordanak ilyenkor). A szűz jegyében sem vetnek vagy ültetnek semmit sem. Nem vetnek a hétnek azon a napján sem, melyre azon év januárjában Üszkös Szent Péter napja esett (január 31). Ősszel nem vetnek a pelvahéten, mert akkor csak pelyva teremne: a pelyvahét az a hét, amelyre Máté vagy Tekla napja esik (szeptember 21, illetve szeptember 23). Ellenben jó vetőhét a pelyvahét előtti kántorhét (október 10). Továbbá jó vetni a kos és a hal jelében – az utóbbiban különösen kukoricát –, mert akkor a mag fiazik, mint a hal.

    Különösen sok körültekintéssel végzik a búza vetését.

    Hogy a búza majd üszkös ne legyen, a vetőmagot kétasszonynap között kiteregetik a napon (éjjelre is künn hagyják). Vetés előtt a vetőmagot azonban pácolják is: a csáva kékgálic és trágyalé keverékéből készül, amibe még kerül az úgynevezett Szent János-bor is. Régebben valami „méreg” néven emelgetett sárga anyagot is használtak a páchoz. Emellett még szokták pácolni a búzát oltatlan mésszel is, sőt újabban a Chinoin-gyárnak valami poralakú búzapácával is megpróbálkoztak már.

    A búzavetéshez a rozsvetés elvégzése után fognak. A vetés előtt a gazdának nem szabad a feleségével hálnia, nehogy majd üszkös legyen a búzája. Régebben a búzavetéshez mindig tiszta ruhába öltöztek, a vetőruha sarkába pedig krajcárost kötöttek, amit aztán a vetés után odaadtak egy koldusnak.

    Kölesvetéskor a madarak kártevése ellen igyekeznek védekezni. Hogy rá ne készüljenek a vetésre, kiszedik a taliga kerekét és a vetőmagot a taligalyukon háromszor keresztülöntik. A vetést pedig szótalanul végzik (sőt Viszákon behunyt szemmel is): a vetőembernek nyelve alatt kavics van. Ezenkívül megpróbálják a madarakat kielégíteni azzal, hogy részükre odahintenek a szántóföld mellé egy marék kölest. Abban a reményben teszik ezt, hogy ezután a madarak a vetést már nem bántják. Van azonban olyan ember is, aki nemcsak védekezik a madarak ellen, hanem megpróbálja azt is, hogy őket másnak a vetésére csalogassa. Ennek az a módja, hogy az ember másnak a köles- vagy máktáblája mellett eszik vagy oda beleganajozik.

    A kukoricát különösen a varjak kártevésétől féltik. Hogy tehát a varjak az elültetett kukoricát ki ne kaparják, az ültetésnél a kapavetés után nem néznek oda; a magnak való kukoricát pedig ugyanezen célból húshagyókedden morzsálják – némán. Kuk0oricát Tüzes Flórián napján ajánlatos ültetni, mert akkor bőtermő lesz; ellenben ha szent-keresztkor vetik, akkor csak szára nől.

    Répát mindenkinek vetnek: az egyszeri ember csak magának akart vetnni, aztán csak egy termett neki. Senki sem szólna tehát azért, ha valaki bárhol a határban répát húzna ki magának a földből. A répát Jakab- vagy Anna-napján (július 25, illetve július 26) vetik, és pedig tányérból, hogy olyan nagy feje legyen majd, mint a tányér (azonban tányérból vetik a lóherét is). A répamagot vetés előtt petróleummal keverik, hogy a bolha meg ne egye a kikelt magot, sőt asszonytejet is kevernek hozzá, hogy majd a répa édesebb legyen.

    A vetnivaló lenmagot új fazékban teszik el, nehogy majd belekészüljön a „kosz” (,aranka’) a lentáblába; ugyanezért a len- és lóheremagot fujicskálni nem szabad. Annak az asszonynak a lenje nől fel magasra, aki táncolt húshagyókedden: de hiszen rajta is vannak az asszonyok, hogy ezt el ne mulassák.

    A hagymamagot karácsony böjtjén füstre teszik, nehogy idő előtt kimagozzék. A vereshagymát Bertalan-napon ültetik vagy a nagyhéten. Ugyanígy a salátát is. A foghagymát „Benedek”-napján (március 21) igyekeznek elültetni. A Benedek-napi hagyma ugyanis sok mindenre jó: a marhát is kúrálják vele, de emberi betegségeknél is használják. Hagymaültetés közben nem szabad f…i, mert akkor erős lesz a hagyma.

    Borsót, babot nem jó Tüzes Flórián-napján ültetni, mert akkor nem terem.

    Bükkönyt olyankor vetnek, amikor az egerfának már akkora a levele, mint a régi négykrajcáros. Azt tartják, hogy az ilyenkor vetett bükkönyre már nem készül rá a „penesz”.

    Tök ültetésénél futni szoktak egyik fészektől a következőhöz, hogy majd gyorsan és hosszan nőjön az indája; mikor aztán már az utolsó magot is elültették, a barázda végén leguggolnak, hogy a tök olyan nagyra nőjön majd meg, mint a s…

    A káposztamagot márciusban Gábor napján jó elvetni, mert akkor a palántát nem eszik meg a bolhák. Ha a palánta penészes lesz, hamuval meghintik és fehér egerfa ágával megsöprik.

    A paprika meg a mák kétszer megy el a pokolba, amíg kikel: a paprika azért lesz olyan erős, a mák meg azért olyan fekete.

    Uborka akkor terem bőven, ha Márok napján (április 25) napkölte előtt ültetik.

    *

    A mezei munkák előrehaladásával a házbeliek étrendje is némileg megváltozik. Attól fogva, hogy a diófának már akkora levele van, mint a régi ötkoronás, uzsonnázni is szoktak (többnyire kenyérből telik ki), és uzsonna addig van, míg a krumpliásás meg nem kezdődik.

    Vetéstől, ültetéstől a termés betakarításáig bizony még hosszú az idő; jégverés, aszály még tönkreteheti a gazda reményeit. Ezért tavasszal a gazda nem mulasztja el az ég áldását is kikérni, azonban a maga módja szerint is megpróbálkozik védekezni a boszorkányok és „a rosszak” kártevése ellen. Szent György napján vagy húsvétkor a gazda szentelt barkát, nyírágat és foghagymát tűz le a búzatábla két végére, utána pedig levett kalappal imádkozva körüljárja a földjét. Márok napján (április 25) pedig az egész falu kivonul processzióban a mezőre és a pap megáldja a búzatáblákat, meg az egész határt.

    Veteményeit azonban a gazda nemcsak a rosszaktól óvja, hanem félti a szemveréstől is. Valószínűleg a szemverés ellen szolgált eredetileg védelemül a búzatáblába letűzött foghagyma is. Más fiatal növényt ismét más módon óvnak az igézéstől. Így például ezen célból a kikelt mák és a kiültetetett káposztapalánták közé boton rongyba kötött disznótrágyát tűznek. (Aminthogy teljesen hasonló módon óvják a csikót is az igézéstől.)

    Egyből-másból már a tavasz folyamán következtetnek a várható termésre. Ilyen termésjóslások: Ha pünkösd napján eső esik, üszkös lesz a gabona. Vékony termés lesz akkor is, ha a rozsban sok a rozsanya. Ha húshagyókor esik az eső, bő kukoricatermésre, de rossz aratási időre számíthatnak. Ha nagypénteken esik, férges lesz a mák.

    Azt tartják, hogy a gabona Vid-napján (június 15) hágy fel a növéssel, és akkor „átadja a nőlést” a tavaszi veteményeknek. Ezután kezd a kukorica is címerezni, vagyis kihányni a bugáját. Ezért Vid-napot tartják nyárkezdetnek; az őszt Szent Mihálytól számítják (szeptember 30), a tél kezdetét már nem tartják számon.

    A legtöbb tavaszi veteményt tavasz végén, nyár elején meg is kell kapálni; a kapálásra nézve regula: havibajos asszonynak mákit, káposztát nem szabad kapálnia, mert akkor az elszárad.

    A már beérett búzában, kölesben sok kárt tehetnek a madarak azzal, hogy kifürdik a szemet. Az ilyen madárkár ellen többféleképpen védekeznek: 1. Villámsújtotta fának a forgácsát vetik a kölesbe, hogy távol tartsa a madarakat. 2. Azt a kukoricatusát, amivel disznóöléskor a disznó szúrt sebét bedugták, kitűzik madárijesztőnek a kölestáblába. 3. Ha a verebek nagyon rákezdenek a búzára vagy a kölesre, Iváncon egy új sírról hozott hanttal háromszor megkerülik a táblát: „Ha aztán az ember bedobja a hantot a búzába vagy a kölesbe és azt mondja: „Jól megőrizd!”, akkor nem létezik, hogy veréb rámenne a táblára.” 4. Beszélik, hogy Gyarmaton egyszer egy asszony meztelenül kerülgette napkölte előtt a kölestáblát és megbomlott.

    Az aratás megkezdéséhez nem kapcsolódik valamilyen szokás, csupán a befehezéséhez. Minden szemes gabonából ugyanis meghagynak a tábla végén egy csomót bogra kötve, a kalászokkal lefelé hajlítva: Szent Péter lovának abrakra. Egyesek Szent Mihály lovát mondanak, azonban ez esetleg csak egyéni okoskodás lesz, mert hozzáteszik: „hiszen Szent Péternek nincsen is lova!” A szokás eredetére vonatkozólag is van egy népi magyarázat. Egyszer ugyanis – amint mondják – Szent Péter (Mihály) megszólított egy parasztot, hogy az ő lovának miért nem hagytak meg abrakra: azóta aztán megteszik ezt. Ezen szokás után tudakozódtam a környék falvaiban is: nincs meg Gyarmattól délre az Őrségben, nem ismerik Gyarmattól keletre Viszákon és Iváncon, továbbá a Rába túlsó partján levő magyar és német községekben. Ellenben ugyanígy megvan Gyarmattól nyugatra Csörötneken, Kéthelyen, Zsidán és Szentgotthárd környéki vendeknél is: Újbalázsfalva és Istvánfalu községekben; ellenben úgy értesültem, hogy a Szentgotthárdtól nyugatra eső vend Tótfalu községekben ezt a szokást már nem ismerik. (Egyéb Szentgotthárd környéki községekből nincs adatom.)2

    Aratásnál az utolsó feloldott kévébe vasfüvet meg foghagymát dugnak, amint mondják azért, hogy szaporítsa. A vasfüvet szaporítófűnek is mondják; a foghagyma bizonyára a rontás, igézés elhárítását célozza. Régebben magjószág cséplésénél nem volt szabad a pajtában enni, hogy meg ne férgesedjék a gabona. A cséplést kézi cséppel végezték. Az első cséplést csak lenagyolva végezték (a kévéket nem oldották meg), télen aztán, mikor jobban ráértek, tisztáztak.

    Valami másféle szokásról vagy hiedelemről, mely a termés betakarításával volna kapcsolatos, nem értesültem. Némileg azonban még ideszámíthatók a következők is: a kiterített lenbe foghagymát tesznek, hogy a boszorkányok el ne hordják (a forgószelet boszorkányszélnek mondják). A káposztáshordót kökénytüskével forrázzák ki és vasat tesznek a fenekére, hogy az eltett káposzta majd kemény maradjon.

    *

    Gyümölcsfákat a ház körül ültetnek, persze túlságosan sűrűn, úgyhogy távolról a falu egész ligetnek látszik. Néhány szokás és hiedelem a gyümölcstermesztéshez is kapcsolódik: hogy az almafák bőtermők legyenek, karácsony böjtjének délutánján a gyerekeke megrázzák az össze almafákat azzal a fenyegetéssel: „Ha esztendőre nem lesz rajtad, leváglak!” Bőtermők lesznek a fák, ha a húshagyókeddi fánkot azokkal az ágakkal sütik, amelyeket a fákról letisztítottak. Húshagyókor morzsálják, amit említettük, a vetnivaló kukoricát is; a lemorzsált kukorica torzsáját ilyenkor feldobálják a gyümölcsfákra, hogy úgy húzza majd a gyümölcs a fát, mint a torzsa. A gyümölcsfákat, különösen a cseresznyét, a legjobb Gyümölcsoltó napján oltani, mert akkor bőtermők lesznek.

 

/1/ Rábagyarmat jelentős magyar község – tiszta magyar, római katolikus vallású lakossággal – Vas vármegye szentgotthárdi járásában. Szerző kétízben, 1930-ban és 1931-ben hat-hat hetet töltött ott el néprajzi gyűjtéssel. A község a fő közlekedési útvonalaktól meglehetősen elzárva, a régi életmódnak még sok vonását őrzi. Ezekből szerző egész monográfiára valót gyűjtött egybe, amely gyűjteményéből folyóiratunkban több önálló fejezetet fogunk közzétenni.

/2/ Erről az érdekes aratási szokásról részletesen szóltam: „Ein Überrest des altdeutschen Wodankultes in Westungarn” című dolgozatomban. („Beitrag zur Siedlungsgeschichte der Umgebung von St. Gotthard”): Deutsch-Ungarische Heimatsblätter IV. 298. II.

In: Ethnographia – Népélet – A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata XLIII. évfolyam 3-4. száma; Budapest, 1932.        

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf