Jakab Ödön: Az álmok most nem ülnek itthon

Az álmok most nem ülnek itthon,
Az álmok mostan messze járnak:
Bús könnyektől ázott vánkosokról,
Ölén a csendes éjszakának
Északra, délre messze szállnak!

Hol harcok végén megpihenni
Elül a népe hős seregnek,
Azok az álmok, kósza álmok,
A tábori tűz fénye mellett,
Kíváncsi rajban ott kerengnek.

S mikor a reggel gondja ébred,
Csak akkor térnek vissza onnan,
Hogy útjokat majd újra kezdjék,
Mihelyt ott fenn a csillagokban
Új éjszakának mécse lobban.

Az otthon és a táborok közt
Az álmok folyvást mennek, jőnek,
Mint nyugtalan kis hajócskái
A fürgén futó vetélőnek,
Szorgos kezek ha vásznat szőnek.

Mennek és jőnek a vetélők,
Hordozva azt a drága szálat,
Mely egy-egy hőst köt a szívéhez
Egy bús hitvesnek, bús anyának,
Vagy egy hervadó, ifjú lánynak!