Gárdonyi Géza: Prohászka Ottokár

Levél.
1912. december 22.
Ahol Ottokár püspököt köszöntik, én is ott állok pálmaággal. Nekem is pásztorom: a fejérvári nyájba írtak be születésemkor. De ha nem oda írtak volna is, mikor Ottokár püspök tiszteletére zúgnak a harangok, nem foghatja el megyehatár azoknak a harangoknak hangját: túlzengenek rajta egész Magyarországra.
Köszöntöm Ottokár püspököt, akit Szent István lelke vezetett kézen Alba Regia püspöki székébe. Szegény a püspökség, - hiszen részben ma is Budáról kapja kenyerét, - de az igazi püspök sohasem szegény. Krisztus kincseit hordozza magával. Es Ottokár püspök kezében századok óta nem látott új fényben ragyognak azok a kincsek.
Köszöntöm Ottokár püspököt, az újkor nagy papját, aki gondolattal ment fel a lépcsőn a püspöki székbe: Krisztusnak égő gyertyáját vitte fel oda s új fényre gyujtotta vele Betlehem kialudt csillagát, - az embervezérlő csillagot, amely ma is minden élő léleknek útra-világító vezetője az örök Igazsághoz.
Köszöntöm Ottokár püspököt, a huszadik század apostolát.
Köszöntöm a napba öltözött embert, kit Isten homlokon jelölt a kiválasztottság fényes jegyével.
Márk evangelista oroszlánja él az ő lelkében és János evangelista tolla ragyog a kezében. Mikor a szónoklásban elfárad, az a pihenése, hogy ír. Mikor az írásban elfárad, az a pihenése, hogy szónokol.
És az ő írása fényben úszó liliommező. És az ő szónoklása csillagesső a sötétségben.
Boldog a templom, amelybe ő belép! A gyertyák maguktól meggyulladnak ott. S mikor ő megszólal a szószéken, elolvad a jég, s a virágok kinyillanak, merev-óriás kérdőjelek egyenkint fontyorodnak össze a templom ajtajában és változnak üres árnyékokká. Mert az ő igéje napfény és melegség és erő. Örömmel örvendezik hallatára a földi ember s amenje után az angyalok tapsolnak a Magasságban.