Prém József: A szabadságról

Sugárt hint újra ránk az Isten napja
És március fuvalma mámorít.
A természet is rendbe megújulva,
Lerázza büszkén súlyos láncait.
Ó, fényes példa! Maga Isten adja,
Bíztatván véle a föld fiait,
Hogy szolgaságot egy napig se tűrve,
Te réted küzdjön mind, szabadság üdve!

Ó március! Te ifjúság! Te élet!
Nevedre forr a vér, a szív dobog.
Lehedre a tetszhalott újra éled,
A szem kialvó lángja fellobog.
Ó, március! Te vágy! Te nagy ígéret!
Reményeinket ki mind beválthatod,
Százszor, ezerszer bár – légy üdvözölve,
Megújulva minden évben, mind örökre.

Ó, volt egy március, dicső e földön.
Az volt a nap, párját ki élte meg?
Lehullt a lánc, kinyílott mind a börtön,
Felvillantanak a büszke fegyverek.
Vihar száguldott síkon, hegyen, völgyön
S fölrázta mind a félénk szíveket,
Mit századok vártak, kértek hiába:
A szent szabadság megtért e hazába!

De gyászra vált. Virágaink lehullva,
Az ég sem adhatott, csak könnyeket;
A nemzet géniusza leborulva
Siratta a letűnt reményeket.
A föld, hol küzdtünk új életre nyílva,
E nemzet újabb temetője lett,
S csak egy maradt: hitünk föltámadása
S egy újabb március hű bíztatása.

A kard bilinccsé vajon újra válhat?
A harcost rabbá ejti végzete?
Ó, szörnyű múlt! Ó rémes éji árnyak!
Borítsa fel felejtés tengere!
Ránk tör emléke e rideg halálnak,
Ijeszt még s minden gyásza is vele,
Szabadság volt a cél, az égi vágy,
Jutalmuk érte galád szolgaság!

Reszkessünk újra? Nem! Ne jöjj felejtés!
El ne takard, mi rosszra vitt hitünk.
Ám hadd hirdesse minden csatavesztés,
Hogy bátrak voltunk, ha jött ellenünk.
Mit szomjas lelkünk vágyakozva sejt és
Szívünk szorongva érez: életünk –
Az vagy szabadság! S el nem tántoríthat
Ijesztő átka bármi földi kínnak.

Lobogtasd, nemzetem az égi fáklyát,
Szabad, szép eszme minden sugara.
Hadd váltsa föl majd szelíd égi lángját
A szellemébredés nagy hajnala;
Hazánk immár végképp lerázza jármát,
Van-e fiad, dicső magyar haza,
Ki a szabadságért, ez égi kincsért
El ne hajítsa lelke rabbilincsét?

Míg Isten napja hint sugárt e honra,
Míg március fuvalma mámorít,
Míg a természet rendre megújulva
Lerázza büszkén súlyos láncait:
Ott lesz a példa: Isten maga adja,
Buzdítva véle a föld fiait,
Hogy szolgaságot egy napig se tűrve,
Te érted küzdjön mind, szabadság üdve!