Döbrentei Gábor: Huszárdalok

Sírtál, anyám, egykor értem,
Hogy huszárnak felütöttem;
Ne sírj anyám, fiad jól van,
Vitézek közt a táborban.

Fájva váltam Juliskától,
Szíve repedt bánatjától;
Ne sírj Julis, híved jól van
Vitézek közt a táborban.

De ha nem él anyám immár,
Ha Julishoz eddig más jár,
Akkor szívem a táborban
Vitézek közt sincsen vígan.

Könnyet ejtek, nagyot erre!
Csak egy balzsam jó szívemre:
Körülnézek a táborban,
Ahány pajtás majd mind így van.

Nyugodj anyám, édes dajkám!
Élj boldogul szép Juliskám!
Kedvesetek a táborban
Királyáért s hazáért van.

Vitéz vagyok, felmegyek én,
Paszománt lesz csákóm szélén,
S majd azt mondják a táborban,
Magyar tűz volt a fiúban.

       2.

Villámlanak, fényledeznek
A kardok ott a hegy ormán;
Halálképek lengedeznek
A vérzászló patyolatján;
    Patkók alatt a föld robog,
    S a vitéz tűzmelye dobog.

Csataszél fú, csatatűz kél,
Trombita szól hasadozva:
Pajtás! a hős ilykor él,
Szíve nem ver borzadozva:
    Kardot ragad egyet suhint,
    Ellenjére sebet, vért hint.

„Rajta”  hangzik; rajta tehát!
Sarkantyút a paripának,
Fedd és űzzed támadóját
A királynak és hazának.
    Egyenest a bátrabbjára!
    Rá se néz a gyávájára.

Átok fogja azt közöttünk,
Aki futni visszafordul;
Nagy bajnok, ki míg előttünk
Ellenség van, csapkod és dúl.
    Híres, aki úgy megáll,
    Mint zápor közt a kőszál.

A vezérnek! a vezérnek
Ki ellenünk gyújtja őket!
Ha ez oda kicsint érnek,
Szíjra fűzzük rabkezöket,
    A miénket védelmezzed,
    Acélfala légyen kezed.

Győzedelem, vagy szép halál!
Itt maradás, vagy becsület!
Aki zengő csatába száll,
Vitézek, egyéb nem illet.
    Csattog, ég a háború,
    S fonódik a koszorú.

Menjen haza csüggedt fővel,
Kiben nincsen szittyai vér
Aki nem mer nagy erővel
Egybe csapni s még gyáván kért
    Félre, félre bátortalan!
    Minek köztünk haszontalan.

Feressz, feressz kardott huszár!
Rád dőlt vívók seregébe!
Villogj mint a hév napsugár,
Föket lovad elejébe.
    Csattogj, vágj, hogy bámuljanak,
    S visszavágni rád, tartsanak.

De megadja ha ki magát,
Ne bántsd tatár vad kezekkel,
Felejtsd csalárd indulatját,
S éreztetted nagy lélekkel,
    Hogy vívásra vitézzel szállt
    S meggyőzetve, nemest talált.