Visszatekintve az I. világháború borzalmaira: Przemyśl

Przemyśl. Ez a szó mind az első világégés idején, mind a hadtörténészek és az I világháborút kutatók között fontos, már-már mágikus erővel hat. térképgalociafront Az erőd hősies és szervezett védelme, stratégiai értékén felül, fontos propaganda eszköz volt a háborús Monarchiában, csak az 1914. novemberében-decemberében lezajlott győzedelmes limanovai csata volt ehhez mérhető ütközet. Az erőd hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” megállítsák itt is, mint Limanova-nál. További lélektani hatása, politikai jelentősége az lett volna, hogy Galíciába és a magyar földre betörő oroszokat visszavessék, és mint Limanovánál elérjék, hogy ne tudjon orosz sereg Magyarország területére bevonulni. Ez a cél megvalósult, harminc évig orosz katonák nem léptek hazánk földjére

Egy első világháborús napló, mint Arlow Viktor ezredes feljegyezéseip5 Lovag Arlow Viktor alezredes Kolozsvár 1913 különlegesnek mondható, s e jellege abban rejlik, hogy az átélt galíciai harcok leírása mellett nemcsak Przemyśl p3helytállását foglalja magában, hanem folytatólagosan a megadás utáni orosz hadifogság történetét is. Lovag Arlow Viktor ezredes és tiszttársai [mint Áchim Mihály Magyar Királyi Honvéd főhadnagy, Gyóni Géza költő testvéröccse],p1 valamint a legénység[köztük Gyóni Géza] Przemyślben a VI. védelmi kerületet védték és többször onnan törtek ki. Stratégiailag ez az övszakasz volt a legjelentősebb a városnagyságú vár- és erődrendszerben, amely kelet felől elsőként fogta fel az orosz hadsereg tüzérségének támadásait és állította meg az orosz csapatok számos ostromát, ennél fogva itt keletkeztek a legnagyobb károk, emberi hőstettek és veszteségek. A gondosan vezetett naplóból folyamatosan nyomon követhető az akkori történelmi esemény sok részlete. 1914. július végén nagy mozgósítás a nagyváradi kaszárnyába. A lakosság örömujjongása és katonazene mellett vonulnak a pályaudvarra. Onnan Békéscsaba, majd Miskolc a következő állomás. 1914. augusztus 12-én érkezik meg Arlow Wiktor és népfelkelő ezrede Przemyślbe, ahol Beniczky főhadnagy az erődparancsnokság parancsaival várt rájuk. A naplóban a továbbiakban kellő részletességgel megtalálható az elkövetkező majd fél év harcai az erőd védelméért. Tüzérségi és gyalogsági párbajok, sikeres kitörések, foglyok ejtése és megannyi hőstett. p2 1915 március 20-ára az erőd élelmiszer és lőszertartalékai a végéhez közeledtek és az orosz túlerő sem engedett a szorításból. Az érvényben levő parancs szerint az utolsó tüzérségi lövedékeket is kilövik, majd minden, az ellenség számára használható felszerelést és építményt megsemmisítenek. Az erőd feladását követően a tiszteknek még volt lehetőségük bölcs előrelátással néhány német nyelvű könyvet magukhoz venniük, aztán kozák ezredek szállásolták be magukat, majd a felsorakozott hadifoglyok szomorú menete elindult Szibéria felé.

Orvos, nincs erre patikád, nincs erre balzsamod,
Gyerünk innen, gyorsan gyerünk, itt nem maradhatok;
Itt vérből van a vakolat, csontokból a falak
S a padló mélyén csukaszín mártírok alszanak...

Trombita recseg, dob pereg, pirkadnak az egek,
Atyuska jött... Atyuska megy, ezer kéz tiszteleg.
A nap föltámad keleten, a kakas trombitál
S örök nagyságról álmodik tovább - a przemysli vár!

Juhász Gyula: A halott vár legendája/Gyóni Gézának/ Makói Újság, 1915. május 2.

Érdekes visszatekinteni az akkori hétköznapokba is: „Mindezen nélkülözések, véres harcok, éhínség és nyomorúság közepette magyar élet, magyar kultúra, irodalom és művészet keletkezett és fejlődött a lengyel városban, amely külsőségeiben is magyar jelleget öltött. A „Tábori Újság” március 19-iki számában így jellemezte ezt az életet: Harcba menő és harcból jövő magyar honvéd és népfölkelő csapatok vezényszava veri föl a néma utcák csendjét. Magyar dicsőségről ad hírt mindennap a nagy események krónikása. A verkek és unterstandok homályában, a nyirkos, hideg fedezékben, csakúgy, mint a sétatereken, a kávéházakban, a hangversenytermekben és moziban, mindenütt magyar szavak és magyar beszéd hallatszottak. A korzón daliás magyar huszárok arany mentéjén akadt meg a lengyel nők csillogó szeme. Vasárnap a különböző vallásfelekezetek templomaiban magyar nyelvű szentbeszéden épül a magyar baka, s azután a Rynek-téren, a szegedi honvédzenekar magyar műsorú térzenéje gyönyörköteti a hálás közönséget. Az utcasarkokon magyar nyelvű plakátok hirdetik a magyar művészet jótékony célú hangversenyeit és a hangversenyterem dekorációjánál sem felejti el a figyelmes rendezőség a magyar színeket és a magyar címert amint, hogy a – most igazán átérzett – magyar himnusz gyönyörű dallamát is állva hallgatja végig a hazafias lelkesedéstől megihletett közönség. Magyar cégtáblák kerülnek az üzletek fölé; a kirakatokban gyengéd figyelemmel csoportosítják a magyar színeket s minduntalan szemünkbe ötlenek az apró táblácskák: „Itt magyarul beszélnek”, „Itt magyar naptár kapható”, stb … stb.   Háromszáz fürge rikkancs gyerek száguldja be a város minden zugát s már egészen magyaros kiejtéssel – bár még a vérbeli magyar rikkancs temperamentuma nélkül – kiáltozza: „Tábori Újság”,p4táboriújság „Rendkívüli kiadás”.Egész kis magyar irodalmi élet fejlődött ki a lengyel városban. Van magyar napilapunk, a „Tábori Újság”, mely több mint 5000 példányszámban jelenik meg. Egyik magyar verskötet a másik után hagyja el a sajtót. Pionír bajtársunk „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” címmel megjelent verseskötete alig egy hónap alatt tízezer példányban kelt el. Másik honvédbajtársunk „Karácsonyi tűz a gránicon” című verskötetét is mohón kapkodta szét a magyar nyelvű munkára éhes olvasóközönség. […] A megpróbáltatás nehéz idejében valóban szükség volt a lelkesítésre, buzdításra. A „Tábori Újság” lelkesítő cikkein kívül ezen a téren rendkívül nagy az érdeme Gyóni Géza verseskötetének, amely a körülzárás alatt 1914-ben jelent meg, és amely egész sorozatát tartalmazta a szebbnél-szebb nemzeti szellemű, hazafias érzelmű buzdító, lelkesítő verseknek”. Fontos kordokumentum Irányi Jenő írása: „Egy kis elfogódottság vesz rajtam erőt, ahogy szembe ülök vele a belváros egyik előkelő utcáinak csendes hoteljében s a világháború azon eseményeiről beszélgetünk, amelynek dicsősége és tragikuma örökkön-örökké egybeforrott az ő nevével. Kuzmanek Hermann vezérezredessel beszélgetek Przemysl utolsó óráiról, s eközben megelevenedik előttem s újra átérzem ennek a reánk nézve annyira fájdalmas eseménynek akkori reflexhatásait: a könnyeket fakasztó fájdalmas érzést, a határtalan kétségbeesést, mely a vár elvesztése miatt 3 évvel ezelőtt mindannyiónk felett úrrá lett. Már abban az időben tudtuk, hogy Przemyslt nem az orosz fegyver, hanem a korgó gyomor győzte le s most a maga teljes egészében és borzalmasságában bontakozik ki előttem a vár és védőseregének szörnyű tragikuma, amikor hős védője a vár kényszerű feladásának körülményeit ismertette, fejtegette előttem. - Przemyslt sohasem vették volna be az oroszok – mondja Kuzmanek – ha a szó szoros értelmében vett utolsó falatunk nem fogyott volna el. És mi volt ez az utolsó falat? A várban maradt huszonegyezer lovat már felemésztettük, saját kedvenc paripáimra is ez a méltatlan sors várt. A nyírfákat szaggattuk ki, aprítottuk és fűrészeltük fel, hogy a fűrészporból pogácsát süttessünk, hogy megteljék a korgó gyomor. Az utolsó napok éjjelein pedig az orosz állások előtt levő répaföldet kutattam át, hogy a félméteres hó alól cukorrépát kapargassak ki. Mindez azonban csak szomorú tengődés volt, az éhség folytán tömegesen pusztultak el szegény, öreg magyar népfelkelőim, s amikor az utolsó ilyen falat is kifogyott a baka tarisznyájából, s amikor az ellenséges gyűrű szétrepesztésére irányuló kísérletünk kudarcot vallott, átadtam a várat az oroszoknak, akiknek támadásait néhány nappal előbb ez az agyonéhezett, öreg magyarokból álló védősereg még fényesen visszaverte. És eszembe jut a védősereg egyik szerény katonája, volt egykori szabadkai kollégánk, az ugyancsak tragikus sorsú Gyóni Géza. A mozgósítás első napjának éjjelén az egyik szabadkai kávéház teraszán ültünk éppen: akkor láttam utoljára Gyóni Gézát. A részleges mozgósítás, a hetedik hadtest, kollégáim közül csupán engem érintett közvetlenül, s amikor elbúcsúztam Gyónitól, említette, hogy ő is katona, s biztosra veszi, hogy néhány nap múlva neki is mennie kell Przemyslbe.   És valóban elment. Róla beszélgetek most Kuzmanekkel. Személyesen nem ismerte őt a várparancsnok, annál jobban ismerte azonban a Tábori Újságot, amelyben Gyóni háborús költeményei megjelentek. Nagy melegséggel beszél erről az újságról és missziójáról, amelynek jelentőségét nálánál senki jobban nem értékelte a bezárt vár falain belül. - Ha magam fogyatékos nyelvtudásom miatt – mondja – nem is tudtam a költő verseit kellőképpen élvezni, annál jobban tudta ezt az a sok ezer magyar katona, akiket a versek fölvillanyoztak, a csüggedésből fölráztak.

Mély megilletődéssel értesült Gyóni szomorú sorsáról. Hány és hány emberünk, aki nagy értéket jelentett a haza számára, veszett így el az orosz fogolytáborok temetőjében...”

Források:

Aranytarsoly hagyományőrző Magazin 2015 május
Dr. Geőcze Bertalan: Magyar világ Przemyslben/ részlet/
Irinyi Jenő: Beszélgetés Kuzmanek tábornokkal Bécs,1917. március 29-én.

összeállította-cspb-

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf