Gaál Áron: Tovább
Ha már nem tisztáznak a görcseim,
s épülnék bár, csak fekszem összetörve itt,
s nem ismerem meg többé a hangom,
ahogy majd érzem akkor…
akkor jössz majd te, és az út porából,
ahová vetetett,
felöleled az arcomat.
Az lesz a valóság, ami magába fogad,
kívül szerelmeden…
kívül szerelmeden, mily oly konok,
hogy elkeveredni sem engedi a porral, porom,
s mozdulataid, a halálra is féltékenyek,
úgy helyeznek a maguk más világába át,
hogy röptetik, ami földet fogott, tovább,
magasságokon és mélységeken keresztül.