Dudás Kálmán: Bizalommal és töredelmesen

Ha zúg, forr, fetreng léha bűnsalakban
a város, ez a kavargó, rossz katlan,
bűnös lelkem az Úr elé viszem,
az alázatom sápatag díszem.

Ha kormot ken a lelkekre az este –
bús kísértetek zsámolyára esve,
szennyes lelkem a házába viszem,
a bűnbánás földoldozó díszem.

Mikor álomba békült már az oltár
s a homály ívet, díszt, szobrot bevont már;
szennyes lelkem tisztulásra tárom,
mindenem e nagy leborulásom.

Lelkem roskatag Elébe botorkál
s megered benne a gyógyító zsoltár,
bizalommal a Kezébe teszem
és sírok, sírok töredelmesen…

És jóságosan a szentségtartóból
titkosan, áldón az Úr lelken csókol,
s én lelkem boldog fényekben viszem:
az Úr szent csókja egyetlen díszem.