Pakocs Károly: Hajnalcsillag

Állok az ég peremén.
A hajnalt hirdetem én.

Altatom az álmos szemű éjjelt.
Börtönébe kergetem az Árnyat
büntetésül, hogy a vér-szemű vágynak
színes álmot adni merészelt.

Aludni küldök minden csillagot
az óceánba s felköltöm álmából a Napot,
hogy a rideg éjben dermedő világ
szeretetre gyúljon
s lásson minden, ami látni vágy.

Ha felkel a Nap: halkan meghalok.
Ha támad az Éj s feljönnek a testvér-csillagok:
újra kialszom.
Rövid a harcom,
mert célomat gyorsan elérem.

De ha elborul a föld felett a nappal
s rohan az éj szemében vad-haraggal
a világra: mosolyommal újra ott vagyok én
az ég peremén.

Éj-szomorú lelkek
félős szívetekkel mind ide-jertek:
a hatalomtól, melyet lelkemre lelkezett az Úr,
ne remegjetek.

Hajnalt hirdetek.
Én szövöm össze az Éjet a Nappal,
hogy ne jöjjön az Ég majd telve haraggal
reátok hajnalán utolsó nagy napomnak.

Lelketekre glóriát ha fonnak
majd az angyalok:
akkor meghalok
szelíden én
az ég peremén.