Szentimrei Jenő: Szomjazom

szomjusag…Minekutána megostorozták,
Arcul köpdösték, megkoszorúzták,
Megkoszorúzták töviskoronával,
– Így bántak véle, Isten egy Fiával –
Nehéz keresztet raktak vállára,
Így kísérték ki utolsó útjára.

Test négy szeggel keresztrevonták,
Őrizők ráztak gúnyájára kockát,
Két lator közt az egy Igazságnak,
Így kellett halni Isten egy Fiának,
De míg szent teste megtörött volna,
Habra habot hányt elméjének sodra:

– Kinek csúfosan így kell most halnom,
Gyermekül magam látom és hallom,
Ó Jeruzsálem, ülvén templomodban,
Szakállas bölcsek gyönyörködnek szómban.
Oktattam őket jóra és szépre,
Örök életnek örök igéjére.
Szomjat először akkor éreztem,
Halálos szomjat, mint most a kereszten.

– Bévettem magam sívó pusztába,
Hol gyenge őznek tévelyeg a lába,
Párduc és tigris míg rája csaphat.
Titkát kerestem a virradatnak,
Titkát kerestem a küldetésnek,
E földön túli üdvözülhetésnek.
Szomjat másodszor akkor éreztem,
Halálos szomjat, mint most a kereszten.

– Jövetelemről prófétált János,
Értem sóvárgott falu és város,
Vakok és bénák engem kerestek,
Bélpoklosok is szavaimra lestek.
És meggyógyultak vakok és bénák,
S lábaim kenték bűnös Magdalénák.
Szomjat harmadszor akkor érezem,
Halálos szomjat, mint most a kereszten.

– Én asztalomhoz akik leültek,
Atyám, Te láttad, meg nem ehüket,
Elláttam őket kenyérrel, hallal,
S nem evilágról való boritallal.
Hozsánnák szegték végig az utam,
Szamárnak vemhén mikor bevonultam.
Akkor is, ott is, szomjat éreztem,
Halálos szomjat, mint most a kereszten.

– Atyám, ki küldtél, jó hírrel engem,
Mért teremtettél embernek engem,
S ha már embernek megteremtettél,
Emberek közé ó miért küldöttél?
Miért nem dobtál engem is élve,
Dánielként a dúvadak vermébe?
Ott ily szomjat nem éreztem volna,
Mint e keresztfa halálos nagy szomja.

– Most elgyötörten, Uram, itt állok,
Két latrok közül hozzád kiáltok,
E gyehennából szólíts magadhoz,
Örök szomjamból örök irgalmadhoz.
Mennyei vízzel üdítsd meg ínyem.
Taníts meg újból az emberben hinnem.
Kínom keresztjét könnyen viselném,
Csak italodnak egy kortyát ízlelném.

Akkor megszólalt, hangtalan hanggal,
Kicserepesedd fakó ajakkal:
„Szomjazom!” Hallván körül a szolgák,
Szájába nyomták az ecetes spongyát.
Mohón megszívta, menten kiköpte
S már nem a teste, de a lelke nyögte:
– Uram, Te látod, hogy megszánhattak.
Víz helyett most is csak ecetet adtak.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo