Wass Albert: Vizek felett

Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.

Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
valakinek valóra vál
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.

Ha tudnám azt, hogy amíg bírom,
minden ütést értette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit csak reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.

Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahol akar, oda menjen.

Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.