Sárosi Árpád: A vén huszár

Gondolkodva ballagdogál
Árokháton a vén huszár.
Rongy a dolmány, rongy a mente,
Bajuszát mégis kikente.
Kopott nadrág, lyukas kalap,
Átkandikál rajta a nap.
Bocskor is van, de nincs talpa,
A vén huszár mégis nyalka.
Hátán egy rongyos tarisznya,
Üres az is, semmi haszna. –

Aztán a torka is száradt
Éhezik is, el is fáradt…
Hányszor mondták neki: «Apám!
Ritkolja be kend paripám.»
Több ott a ló, mint kellene,
Most gyalog jár szegény feje.
Körültekinget meg-megáll
S megint odább ballagdogál –
Egyet búsul – nem búsulna,
Ha paripája megvolna.

Szép lányokkal találkozik,
Rájok néz és fohászkodik –
Mit ér a télnek a virág?
Fagyos éjnek a holdvilág!
A fényt, a gyászt megmutatja,
De fagyát el nem oszlatja.
Messziről jött a vidékre,
Alig ismer rá e népre.
Mért is vágyott vissza lelek,
Midőn nincsen háza, telke?
Gond és bánat a jószága,
Odamaradt ifjúsága:
Egyet búsul, nem búsulna
Ha ifjúsága megvolna.

Idegenek között megy el,
Szólnak hozzá, de nem felel.
Lelke egy néma drágakő,
Foglalatja a múlt idő…
S háborúra tér a beszéd,
Háborúnak hallja neszét:
Felvillámlik szemsugára,
Odakap baloldalára,
De a kéz visszahull legott,
A vér erében megfagyott…
Ismét búsul – nem búsulna,
Ha az oldalán kard volna.

Meg s rá ismer a csárdára,
Melybe egykor annyi jára,
Melybe egykor úgy szerették,
Csaknem rózsába temették.
Most itten is csendes minden
A régiből semmi sincsen…
Nincsen lárma, nincsen élet,
Nem látni mulatni népet…
Elöregült a jó gazda,
Kedvét megette a rozsda –
Némán szorít kezet vele
S szeme könnyekkel van tele…
Mint megmaradt napsugár,
Itt megpihen a vén huszár,
S egyre búsul – nem búsulna,
Ha régi világ volna.

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo