Zsabka Kálmán: Hontalanok

Hontalan bitangok lettünk mi szegények,
Dicső, nagy harcokban lerongyolt vitézek.
Nincs már nekünk semmink, sem házunk, sem tanyánk,
Sem könnyező szülénk, sem elhagyott aránk,
Szép, viruló hazánk.

Futó széllel megyünk ki a nagyvilágnak,
Csapzottan, megtörve országút porának,
Új hazát keresni idegen tájakon,
Néma megnyugvással vértelen ajakon.
Szomorú ajakon.

Kísértő emlék lesz a múltak sok árnya:
Árpád és Szent László, Hunyadi s barátja:
A vitéz Kapisztrán, Rákóczi, Vak Bottyán…
Kóbor szél csavarog a nagy hősök sírján,
Azokon úgy sírván.

Szomorú dicsőség március Idusa
És Petőfi Sándor zokogó glória…
Nem maradt nekünk más, a hontalanoknak,
Csak véres avarja a Kossuth-napoknak.
Régi, szent napoknak.

Menj, menj te hontalan, hazátlan csavargó
Házról-házra s koldulj, légy árokban alvó,
De hogyha felrúgnak vagy kacagnak rajtad,
Ne nyíljon panaszra soha, soha ajkad,
Vérbefagyott ajkad.

S hogyha majd eltévedsz hazád határára,
Omolj le zokogva elárvult hantjára,
Hullasd rá utolszor keserves könnyedet,
Temesd el, sirasd el szép magyar nemzeted,
Bemocskolt nemzeted.

S aztán – sírva rohanj járatlan utakon,
Zivataros éjben, pirosló hajnalon,
Kiáltsd a világnak: haldoklik a magyar!
Nem bánt az már senkit, csak temetést akar –
Nagy temetést akar.

Magyar, tót és székely! csak még egyszer talpra!
Szedd össze erődet, sikoltson a rajta
S csinálj nagy temetést! Ragadd meg a kaszát
S úgy tedd véres sírba a megtépett hazát!
Egyenként ott hullj el a sírja peremén
Te sok, sok hontalan, ti síró sok szegény…
És bíborpalásttal takard le a sírját,
Hogy akik megölték, azok is elsírják
A magyarok sírját.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo