Vályi Nagy Géza: Az utolsó huszár-csákó
Az utolsó huszár-csákón
nincs paszomány, nincsen forgó.
Nem kacsingat alóla ki
táncra hajló, rádmosolygó
Huszárgyerek – szilaj, heves
sárkányvérű emberszálfa,
Rákóczinak, Bercsényinek
törzsökből nőtt unokája.
Az utolsó huszár-csákón
nincs paszomány, nincsen forgó.
Az utolsó huszár-csákó
némán búsul a lomtárba.
Ernyőjén pók hálókat sző,
piros lelkét a moly rája.
Büszke föveg! magyar föveg!
hajh! eltűnté, amióta
Rákerültél szépen, sorba
egy-egy huszár-koporsóra.
Az utolsó huszár-csákó
némán búsul a lomtárba.
Az utolsó huszár-csákót
én már fent a mennybe’ látom.
Alatta bús „vörösördög”
áll halovány, glóriáson.
S hír, dicsőség, szirom-ezrét,
ami csakúgy zuhog rája,
lepergeti halkan, csendben
egy bakancsos vén bakára.
…Az utolsó huszár-csákót,
én már fent a mennybe’ látom.