Vígh Károly: Bajcsy és József Attila

Joggal írta Féja Géza Bajcsy-Zsilinszkyről, hogy az egykorú ellenzéki politikusok közül ő merészkedett legmesszebbre, »a húszas esztendők végén ő szervezte a legkülönb szabadcsapatot.« (1)Valamennyi ellenzéki politikai és szellemi mozgalommal van valami kapcsolata. Legnagyobb energiáját az ellenzéki politikai mozgalmak szervezésére fordítja. Nem egy híve is vezető szerepet játszik Biharban és Békés megyében 1929-ben és 1930-ban az ellenzéki Kisgazdapárt zászlóbontásában.

   Lapját is e szervezkedés rendelkezésére bocsátja, habár ő maga 1930–31-ben a Nemzeti Radikális Párt megszervezésével egy osztályok feletti nagy tömegpárt létrehozásának illúzióiban él. Különben arra is jut ideje, hogy előadást tartson, és részt vegyen a kommunistákat (2) valamint szociáldemokratákat (3) is magában foglaló Bartha Miklós Társaság munkájában, amelynek felhívásait, közleményeit az Előőrsben megjelenteti. Féja Géza írja a Bartha Miklós Társaság és az Előőrs kapcsolatairól említett önéletrajzi munkájában: »A Bartha Miklós Társaság erjesztő szerepet játszott a fiatalság életében. Az eszmélkedő és forradalmi hevületű fiatalságnak Bajcsy-Zsilinszky Előőrs című hetilapja adott teret.« Így ad fórumot lapjában a fiatal József Attilának, a pályakezdés elején álló Szabó Pálnak és általában a népi íróknak. József Attila ekkor, 1929-ben Hódmezővásárhelyen él sógoránál, és ott ismerkedik meg a Bartha Miklós Társaság elnökével, dr. Fábián Dániel orvossal, akivel meleg barátságot köt. Sok szál fűzi az 1929-ben és ’30-ban Bajcsy-Zsilinszky lapjához, az Előőrshöz, amely legális küzdelmet folytatott ekkor a Bethlen-rendszer ellen, hevesen támadta annak egyik eszmei alappillérét: a klebelsbergi kultúrpolitikát és a magyar középosztályt. Zsilinszky ezekben az években [1929–1932] lapjában, az Előőrsben tágas helyet juttatott az irodalomnak. Ő maga az ellenzéki politikai harc élvonalában haladva eljutott az agrárdemokráciától a nemzeti radikalizmusig, és vívta – egyenlőtlen feltételek között is – sikeres politikai ütközeteit Tarpán, s bontotta ki másutt is a nemzeti radikalizmus zászlaját hazánkban. Lapjában – és később pártjában – az irodalmi élet [szabadcsapatának] verbuválását az Esztergom-tábori tanári taposómalomból kiragadott Féja Gézára bízta. Féja Előőrs-beli cikkeivel sikeresen végezte el ezt a toborzómunkát, és szervezte a zömmel népi eredetű, ellenzéki felfogású írói frontot. Ő maga arról vall Szabadcsapat című önéletrajzi munkájában, hogy »szellemi zendülést« próbált előkészíteni. Több volt ez annál. Féja az Előőrs hasábjain abban a reményben sorakoztatta fel ezt a fiatal, jórészt nép írói hadat, hogy majdan a nemzeti radikalizmus zászlaja alatt a politikai vezér, Bajcsy-Zsilinszky Endre mögött sikerrel megostromoltatja velük az irodalmi élet központjait. E fiatal írók és költők között az Előőrs hasábjain és a Bartha Miklós Társaságban egyaránt ott találjuk József Attilát. József Attila a BMT-beli kezdő korszaka idején, 1929-ben, a félfeudális viszonyok magyar falvának nyomorúságával kerül szembe, és ezért köt barátságot a magyar falu felé forduló Társasággal. Ebből az időszakból származó verseiből, mint jellegzetes alkotásokat, kell kiemelnünk a Betlehem, a Favágó és a Nyár című versét. Politikailag ekkor a Vági-féle MSZMP-nek a tagja, és csupán külső rokonszenvezőként támogatja az illegális KMP munkáját. A magyar irodalom történetében úgy jellemzik József Attilának ezt az időszakát, hogy az 1929-ben megjelent Nincsen apám se anyám című kötet versei még nem tükrözte egyértelműen a fenti politikai magatartást. Holott József Attila a BMT-ban és az Előre köré csoportosuló írógárdában helyesen ismerte fel a politikai szövetségest. Korabeli verseiben és prózai írásaiban már ekkor, 1929–1930-ban tanújelét adja marxista meggyőződésének. Gondoljuk el: 1930-ban írja a Lebukott című híres versét, és ekkor lesz szervezetileg is tagja a KMP-nek. Ennek ellenére nem szektás módon nézte a magyar belpolitikai küzdőteret, amelyen szövetségesek nélkül lehet megvívni az osztályharcot a fennálló ellenforradalmi rendszer ellen. Csak ezzel magyarázható, hogy bár magánál Bajcsy-Zsilinszkynél és a köréje csoportosult szellemi és politikai erőknél jelentős mértékben találkozhatott harmadikutas, nacionalista, sőt antimarxista nézetekkel is, mégsem zárkózott el tőlük, hanem szövetkezett velük a nagytőkés-nagybirtokos uralkodó osztály elleni együttes küzdelem érdekében. Ilyen közös eszmei-politikai alapon jöhetett létre József Attila kapcsolata Bajcsy-Zsilinszkyvel és táborával, amelyet csak motivált az a körülmény, hogy Zsilinszky a rossz anyagi helyzetben levő költő számára is kieszközölt Vass miniszter írókat támogató alapjából, amely – mint Talpassy Tibortól tudjuk – Nagy Lajost, Somlyó Zoltánt, Pintér Ferencet, Szélpál Árpádot is segítette. S itt hadd jegyezzem meg: nem tudok egyetérteni kiváló földimmel, Komlós Aladárral, aki a József Attila Emlékkönyvben igyekszik „mentegetni” a költő kapcsolatait a Bartha Miklós Társasággal és Bajcsy-Zsilinszkyvel. Komlós téved és rosszul informált a „társaságot” illetően. Már fentebb utaltunk arra, hogy a kommunisták közül kik voltak tagjai a Bartha Miklós Társaságnak, és arról is szóltunk, hogy az Előőrs hasábjain nemcsak a Szabó Dezső-i fajmagyarkodás szószólói kaptak fórumot, hanem a baloldal képviselői is – Szabó Páltól József Attiláig. Tehát felületesen és sommásan általánosít Komlós Aladár idézett visszaemlékezéseiben. Ami pedig azokat a megállapításokat illeti, hogy József Attila ekkor még »világnézetileg meg nem állapodott« és »puha lényét« megszédítette a fajelmélet, nem fedik a valóságot. Ennek – egyebek között – ellentmond politikai tevékenysége az MSZMP-ben és a kommunisták soraiban. Komlós itt – akaratlanul is – közös frontra kerül a moszkvai Sarló és Kalapács szerkesztőivel, akik –mint ismeretes – képesek voltak a fiatal proletárköltőről azt írni, hogy »a fasizmus táborában keresi a kivezető utat.« (4) Joggal állítja ezért visszaemlékezéseiben Sollner József az 1929–30-as évekről: »A párt vonalát ebben az időben, az Internacionálé határozatáig, baloldali elhajlás jellemzi. József Attila nem értett egyet az álbaloldali túlzásokkal.« (5) Mindezt előre kellett bocsátanunk, mielőtt még röviden ismertetnénk József Attila és az Előőrs kapcsolatait. Zsilinszky lapjában – mint már említettük – Féja Géza szabad kezet kapott az irodalmi rovat szerkesztésében. Különben is jellemzővolt Bajcsy-Zsilinszkyre, hogy néha még túlzott mértékben is tiszteletben tartotta szerkesztői és munkatársai véleményszabadságát. Ha lehet, még fokozottabb mértékben vonatkozott ez Féjára, aki politikai alvezérének számított. Talpassy Tibor írja Féjának az Előőrsben végzett munkájáról, hogy sorozatosan, szinte az Előőrs minden számában megjelent irodalmi cikkeivel tudatosította a lap olvasóiban: Szabó Dezső ébresztése nyomán új írónemzedék jelentkezett, amely mindenre hajlandó a nép jogaiért, az ország megmentéséért, az elnyomott osztályok felszabadításáért. Ő mutatta ki világosan és félreérthetetlenül Kodolányi, Nyirő, Tamási, Nagy Lajos, Szabó Pál prózájának, valamint Erdélyi, Illyés, József Attila, Simon Andor, Mécs László verseinek egyező jegyeit is. Azt ugyanis, hogy ha módszertanilag jelentkezik is különbség e művészek között, célkitűzéseikben egyek, a nép vágyainak kifejezői: népi írók. Ady, Szabó, Móricz hatására jelentkező fiatal seregnek tekintette őket, akiket óvott a Magyar Szemle liberális polgáraitól és a Nyugat urbánus hatalmasságaitól. József Attilától is azt remélte még Féja, hogy a népi írók táborát fogja erősíteni és – Bajcsy-Zsilinszkyvel együtt – jóindulattal karolta fel a fiatal költőt. Így jelenhettek meg az Előőrsben 1929-ben és 1930-ban József Attila prózai írásai és versei. Első és egyben nagy sikerű írása Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete címmel 1929 októberében és novemberében három folytatásban, közlemény formájában látott napvilágot. Érthető, hogy a költő elsősorban a Pintér-féle költői értékelésekhez szólt hozzá, és különösen Berzsenyi, Csokonai, Vörösmarty költészetének tudománytalan, általános frázisokat hangoztató megállapításaival szállt vitába. A XX. század irodalmáról szólva, méltán bírálja Pintért, aki »Szabolcska Mihálynak három hosszú oldalon csinál sikertelen propagandát« – és ugyanakkor Juhász Gyulának is. Szabó Dezsőnek ugyanakkor csak háromnegyed oldalt szentel. De pellengérre állítja Pintért azért is, mert Adyról úgy ír, hogy »pályájának második felében már a nyereség, mesterkéltség, bukdácsoló nyelv és béna ritmuselképesztő példáit nyújtotta«. Végül Móricz Zsigmond írói nagysága mellett száll síkra, akiről Pintér nem átallotta így írni: »A magyar lélek nem üdül, hanem elkeseredik az ilyen művek olvasásakor.« József Attila tudományos alapossággal szedi ízekre Pintér irodalomtörténetét, és két kötet mutatóival kapcsolatban még a tárgyi tévedéseket is csokorba gyűjti. Itt olvashatjuk – egyebek között – ezt a mondatot is: „Marxxal kapcsolatban 1868-ban nem történt semmi különös, de ’67-ben megjelent Kapitalja, amit szerzőnk úgy nem vesz tudomásul, mint egy »lopótököt.« Egy másik cikkében (6) a klebelsbergi kultúrfölény-elméletet veszi célba, és bátran odaveti a hatalom birtokosainak, hogy amíg a „háromarcú Klebelsberg-sajtó három torokkal zengedezi a kultúrfölény, sőt kultúrfölény dicséretét, addig a magyar írót nem foglalkoztatják a kiadók”. A Bartha Miklós Társaság közel százoldalas kiadványához fűz észrevételeket Új magyar föld és – néptelen szavak című írásában. (7) Cikkének legfigyelemreméltóbb része, amelyben felveti, hogy a nagybirtok megszűnése után milyen »mélyenszántó politikai átalakulás« szükséges. És rögtön hozzá teszi: »Érdemes leírnunk, hogy a felvidéki „haladó” magyar diákság vezérszervezete: a Sarló, már nyíltan szocialistának vallja magát.« Ezért ad igazat az akkor még marxista eszméket valló Kodolányinak, aki a BMT füzetében sürgeti »az ifjúság és a munkásság mindennapos, kölcsönös nevelő érintkezését«. Az Előőrs 1930-as évfolyamában már nemcsak cikkeit olvashatjuk, hanem verseit is és Féja Géza elismerő méltatását József Attila költészetéről. (8) Egyetlen sajtóorgánumban sem jelent meg akkor ilyen időtálló megállapításokat tartalmazó értékelés a kiváló költőről, mint Bajcsy-Zsilinszky lapjában. »Forrongó sorai, versei közt olyanokat találtam – írja Féja József Attiláról – melyek mai izzásunk, készülődő holnapunk legmagasabb hőpontjai körül születtek. Ízük benne fog forrni a magyar holnapban.« Az Előőrs az alábbi hat József Attila verset közli le: Fiatalasszonyok élete, Táncba fognak, Áldalak búval, vigalommal, Sok gondom közt, Harmatocska, Klárisok. Harcos politikai versei közül a Bethlen István című is az Előőrsben jelent meg, a lap 1930. január 11-ei számában. Ezt a versét teljes terjedelmében közöljük:

A napba bámul sebtiben –
Hűl már a langyos Balaton, –
árnyéka hosszabb a vízen,
mint ő maga a szárazon.
Rólunk nem tud, hisz rá sem ér!
S még száznál többen is vagyunk!
És értetlenül ér a dér:
savanyú szőlő az agyunk.
Elhullunk, mint az ő haja.
Hisz ott is, hol nem vágta gép,
földünk kopasz. Idestova
jöhet az új parókanép.
Ezt, mikor éhen összeestem,
tisztes bosszúból verselém,
mert meghalok, de ő e versben
örökké él e sártekén.

A napba bámul sebtiben –
Hűl már a langyos Balaton, –
árnyéka hosszabb a vízen,
mint ő maga a szárazon.
Rólunk nem tud, hisz rá sem ér!
S még száznál többen is vagyunk!
És értetlenül ér a dér:
savanyú szőlő az agyunk.
Elhullunk, mint az ő haja.
Hisz ott is, hol nem vágta gép,
földünk kopasz. Idestova
jöhet az új parókanép.
Ezt, mikor éhen összeestem,
tisztes bosszúból verselém,
mert meghalok, de ő e versben
örökké él e sártekén.

József Attila és az Előőrs kapcsolatában azonban 1931-re sajnálatos törésre kerül sor. Ugyanaz a Féja, aki 1930 januárjában még nagy elismeréssel ír költészetéről, és júniusban közölt »lírai seregszemle«-jében, majd egy augusztusi cikkében is a legjobb fiatal lírikusok közé sorolja, már 1931 májusában Szélkakas költők jellemző címmel. (9) Képes róla ezeket a sorokat leírni: »József Attila is lassankint azok közé tartozik, akik elképesztenek a »versköteteikkel«. »E kötetek ugyanis egyre üresebb, szegényebb, vékonyabb füzetek.« (10) Majd így folytatja: »József Attila amilyen nagy forradalmár burjasztásaiban, éppen olyan avas lény irodalmi felfogásában. Avasabb az Akadémiánál…« (!) „Mindezeken túl – írja róla Féja – József Attilát a kóklerségtől félig-meddig megromlott, de tehetséges költőnek tartom. Bár új kötete a Nincsen apám, se anyám után ijesztő hanyatlás, s a zsenialitásnak még csak egy szikrája sem lakozik benne, ennyit már biztosan láthatunk.« Forradalmi, politikai verseiről ez a véleménye: »Legrosszabbak a forradalmár versei…Néha az a gyanúm, hogy azért furakodott be a forradalmárok közé, mert »forradalmas verseivel« végképpen le akarja járatni a forradalmat. Hisz költőnk igazában békés, elmélkedő és elméskedő vagabund. Szegény Marx! Ha látná a törpe utódok bodzabuzogányait! Ha látná, hogy némely ifjaink gyatra verseket és prózákat próbálnak menteni a nevével. Lassankint tudományos vizsgálat tárgyává tehetjük a marxizmus irodalmi patológiáját.« Mi válthatta ki Féjánál ezt a pálfordulást? Illés Endre Korallvilág című írásában (11) csak Fenyő Lászlót és Füst Milánt marasztalja el, mert még a Döntsd a tőkét és a Medvetánc után sem ismerték fel József Attila nagyságát. Itt azonban másról van szó. Féja számos neves irodalmi tekintélyt megelőzve felismerte József Attila kivételes tehetségét, de amikor nyilvánvalóvá válik a költő csatlakozása a baloldali mozgalomhoz, és politikai elkötelezettsége lírájában is egyre jobban megnyilvánul, »szélkakasnak« minősíti őt, mert – úgy véli – József Attila dezertált a védőszárnyai alól, és elhagyta írói szabadcsapatát. Bajcsy-Zsilinszky lapját, az Előőrsöt 1932-ben felváltja a Szabadság, amelynek hasábjai változatlanul nyitva állnak a népi írók »szabadcsapata« előtt. És Sinka Istvántól Veres Péterig újabb ígéretes tehetségek bontogatják szárnyaikat a lap irodalmi rovatában.

   Milyen tragikus összejátszása a véletlennek, hogy amikor 1937-ben az ismert Válasz-cikk és Féja jobbra tolódása miatt végérvényesen szétválnak a politikai és az irodalmi vezér útjai, éppen egy újonnan jelentkező, szép reményekre jogosító, de e reményekhez rútul hűtlenné váló fiatal költő, Sértő Kálmán(12) vesz búcsút József Attilától, akit egy ködös őszi reggelen Balatonszárszón hajt a vonat kerekei alá végzete. A magyar munkásság nagy költőjéről írta a Szabadság 1937. december 12-ei számában, József Attila című költeményében, a lumpenproletariátus poétája e búcsúsorokat: » Képviselője volt a rímben ritkán védett szegény népnek, és odaadta egész lelkét az eszmét hirdető magvetésnek.«

  1. 1.Féja Géza: Szabadcsapat. Bp., 1965, 217.
  2. 2.Agárdi-Danzinger Ferenc, József Attila, Lakatos Péter Pál, Olt Károly, Tamás Aladár stb.
  3. 3.Kis Roland
  4. 4.Sarló és Kalapács, 1931. június
  5. 5.József Attila Emlékkönyv, Bp.,1958, 279.
  6. 6.Kultúrfölények haditánca, Előőrs, 1929. december 14.
  7. 7.Előőrs, 1929. december 21.
  8. 8.Féja Géza: József Attila. Előőrs, 1930. január 4.
  9. 9.Előőrs, 1931. május 10.
  10. 10.A Döntsd a tőkét aposztrofálja így Féja.
  11. 11.Népszabadság, 1972. március 20.
  12. 12.http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/5809-kosztolanyi-dezso-serto-kalman

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo