Vályi Nagy Géza: Márciusi rapszódia
Vigadjatok, ha tudtok még vigadni,
Virágos, nótás bárkán részegülten
Suhanjatok a gyönyörök taván,
Kacagjatok, és nem tudok kacagni,
Míg sír hazám!
Szédüljetek bódító örvénytáncba,
Engem nem ejt meg sátáni öröm:
Egy nagyhalottat virrasztok komorlón,
És gyászruhába öltözöm.
Harsogjatok víg, győzedelmi himnuszt.
Önámító toron;
Én vert hadakkal bujdosom.
Lélekvásáron kurjongassatok,
Leplezzetek bíborral – rongyokat,
Ámuljanak el süketek, vakok, –
Oh, én nem ülök talmi ünnepet,
Oltárok romján, eszmények bukásán
Tépett lobogót lengetek!
Csak higyjetek az ájult, fülledt csöndnek
A süppedt párnák ringató ölén,
És örvendezzetek a mának, míg lehet,
S a fényjátéknak tespedő vízen,
Én nem hiszem:
A csillogást, a boldog holnapot,
Hazug a fény;
Én hallom már a távoli morajlást,
És vészharagot kongatok.
Viseljétek a szolgaság igáját,
Ha megszoktátok a gyalázatot;
Én lelkem mélyén titkon lázadok:
Szárnyam kibontom szellős rónaságon,
S a kék eget, a végtelent imádom,
A nyílt harcokban megfutók cselédje
Puszták királyi népe nem lehet,
Én dacolok, ha önkény járma vérez,
Nekem fájnak a tátongó sebek,
Fel-feljajdulok villámos haraggal,
És rabbilincset tördelek!
Induljatok bár, csüggedt megadással
Egy új Mohács felé:
Én olvasok a csillagjóslatokból,
Hogy nem lehetünk az enyészeté!
Nem, nem megyek
Önásta sírba – soha veletek, –
Azok halnak meg csak, akik akarnak,
Én keblemet kitárom a viharnak,
S embernemjárta, gyilkos szirteken
Török előre – fajomért a célig,
S az élet jogát hirdetem…