Wass Albert: Fekete gálya a Sajón

Most indulok útnak,
most tépte el a szél a láncát
valahol a fűzek alatt,
fekete rönk, fekete gálya,
halad, halad.

Tölgyfa volt. Bús magyar tölgyfa,
fekete hant sötét lakója,
mokányképű és érckemény,
hányiveti betyár legény:
akárcsak a mi sorsunk volna.

Mi is egyszer leroskadunk,
s akkor hajrá, magyar kedvvel,
törött derékkal, szürke fejjel
ragad tovább nagy vizek árja,
s leszünk azontúl fekete koporsó:
parttól szakadt és partjavesztett gálya.