Herczeg Ferenc: Rossz politika

/Francia nyelven is megjelent/

A régi Habsburg-monarchiában a külügy politika az osztrák-magyar bürokrácia ez zárt testületére tartozott. Ez a testület, mely tulajdonképpen sem osztrák, sem magyar nem volt előkelő távolságban a profán nyilvánosságtól intézte az ügyeket. Ha a magyar embert, hazája sorsáért aggódva, fölemelte szavát egy-egy külpolitikai kérdésben: ez a laikus illetéktelen és megrovást érdemlő beavatkozása volt. Sajnos, a gyakorlati eredmények, melyeket az előkelő hivatalnoki kar elért, nem igazolták a nagy tekintélyt, melyet magának követelt.
   Ennek a rendszernek azonban az lett egyik következménye, hogy a magyar közvélemény teljesen járatlan és iskolázatlan maradt a külügyi kérdésekben. A magyar politikusok szenvedélyes érdeklődése közjogi és személyi kérdések felé fordult, a külpolitika sorsdöntő eseményeit csak nagy távolságban, többé-kevésbé fantasztikus világításban látták elvonulni. Emlékezhetünk, mikor a nyugati nagyhatalmak a bosnyák annexióval szemben tanúsított magatartása már nyilvánvalóvá tette, hogy Európában két ellenséges hatalmi csoport sorakozik fel, nálunk senki sem értette még a helyzet komolyságát. Mikor pedig a balkánháború után a déli szomszédok nyíltan bejelentették örökösödési igényeiket Szent István birodalmának hagyatékára: a magyar képviselőház még azt hitte, megengedheti magának a fényűzést, hogy obstruálja a véderőjavaslatokat. Aprólékos pártkérdések egyébként még ma is jobban fel tudják zaklatni a magyar közvéleményt, mint a nemzet sorsát irányító világesemények. Ezekről mi leginkább csak úgy szoktunk tudomást venni, mint egy izgalmas, de távoli színjáték jelenéseiről.
   Ebből az általános tájékozatlanságból magyarázható, hogy ma is néha elképesztően zavaros elmefuttatásokat hallhatunk és olvashatunk a nagypolitika eseményeivel kapcsolatban. Vonatkoznak ezek elsősorban a franciaországi helyzet újabb alakulására. Franciaországban a Blum-kormánnyal előtérbe léptek a munkabérkérdések. A munkásszervezetek sztrájkokkal kényszerítették ki a béremelést és ismételten előfordult, hogy a sztrájkolók megszálltak egyes gyárakat. A bérharcokba beleszóltak a franciaországi kommunisták is. Ezekből az eseményekből két-három magyar lap azt következtetést akarta levonni, hogy Franciaországban a proletárdiktatúra kikiáltása már csak idő kérdése.
   Ezekben a rémlátomásokban passzív része lehet a félelemnek, melyet a magyar társadalom a bolsevizmussal szemben érez. Amióta közvetlen szemtanúi voltunk a proletárdiktatúra garázdálkodásának, – amely minálunk nem proletárok, hanem züllött entellektüelek parancsuralma volt, – azóta minden magyar politika első feladata a bolsevizmus ellen való védekezés és nálunk senki sem kételkedik benne, hogy Franciaország bolsevizálása egyenlő lenne az európai civilizáció végleges bukásával. Ebből az általános aggodalomból indul ki, erre számít a szenzációvadász túlzás, mely a francia eseményeket kommentálja. Az ilyen kommentárok azonban nem igazságosak, még kevésbé politikusak.
   Aki azt hiszi, hogy Franciaországban a kommunizmus egyáltalán föléje kerülhet a polgári gondolatnak, az nem tudja, hogy ez a gondolat a kontinensen sehol sem olyan erős, mint éppen Franciaországban. Kisebbségi terrorral, mint történt Oroszországban, vagy Magyarországon, ott sohasem lehetne sem proletár-, sem másféle diktatúrát fölállítani, mivel a francia nép, szöges ellentétben orosszal és magyarral, másfél század óta megtanulta, hogy maga védje meg jogait és tulajdonát.
   A központi hatalmak tragédiáját nagyrészben az idézte föl, hogy a világháború előtt politikusok és katonák félreismerték és alábecsülték a francia nemzet erejét. Amiből a távolállók Franciaország bomlására és hanyatlására következtettek, az nem volt egyéb, mint jelenségei az erők szabad játékának, melyet a francia szellem a nemzeti életben felbukkanó összes politikai irányoknak engedélyez. Ez a látszólag korlátlan szabadság azonban a biztosító szelepek rendszerének szerepét tölti be. A kommunizmus csak azért jutott szóhoz Franciaországban, mert az állam nem tartja magára nézve veszedelmesnek. Alkalmasint abban bízik, hogy a szabadság légkörében meg fogja változtatni jellemét, melyet a cári Oroszország földalatti csatornáiban bujkálva vett föl. Lehet, hogy ez téves felfogás (mi magunk annak tartjuk), de ha a francia társadalom egyszer tudatára ébred tévedésének, akkor biztosra vehetjük, hogy úgy el fog bánni ezzel az iránnyal, ahogyan soha még el nem bántak vele. Nekünk magyaroknak, akik a múltban oly drága árat fizettünk politikai tévedéseinkért, semmi okunk, hogy kételkedjünk a franciák nagyszerű politikai ösztöneiben, amelyek ezt a nemzetet sikerről sikerre vitték.
   A Blum-kormány pénzügyi műveleteiről is halhattunk és olvastunk szkeptikus magyarázatokat. Nem tudjuk, milyen eredményeket érlelnek majd meg ezek a műveletek, de annyit tudunk, hogy Franciaország, ha gazdasági válság felé haladna is, akkor is a világ egyik leggazdagabb országa marad, mely óriási segédforrásokkal rendelkezik.
Magyarországnak francia politikusok körében önzetlen jóbarátai is vannak. Ezek az urak már tudomást vettek a rosszmájú megjegyzésekről, melyekkel egy-két magyar újság a franciaországi eseményeket kíséri és tudomást vettek arról is – és ez súlyos dolog! – hogy a német sajtó gondosan tartózkodik attól, hogy hasonló hangokat üssön meg Franciaországgal szemben.
   Az olyan politika, mely cél és haszon nélkül kellemetlenkedik, nem politika. Különösen akkor nem, ha a fél, amelynek türelmét apró tűszúrásokkal próbára teszik, óriás fölényben van. Egy szóval sem mondjuk, hogy törnünk kell magunkat a francia kormány kegyei után; az hiábavaló megalázkodás lenne. Kiszámíthatatlan kárunk lehetne azonban abból, ha Franciaországban a mi hibánkból gyökeret verne a meggyőződés, hogy minket magyarokat minden körülmények közt ellenségnek kell tekinteni. Ez mindenképpen rossz politika. A mi lefegyverzett és védtelen nemzetünk sohasem tudhatja, melyik órában szorul rá Európa igazságszeretetére és méltányosságára. Franciaország szavának pedig, történjék bármi is, mindig döntő súlya lesz a világban.

1936. október

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo