Mindszenty József: A száműzöttekhez

    Nagyméltóságú megyéspüspök úr, tisztelendő papság, kedves helybeli és zarándok magyarjaim!

    Az itteni Fatimáról a portugál Fatimára száll az én gondolatom a veletek való találkozáskor. Két esztendővel ezelőtt, október közepén a portugál püspöki karnak hivatalos meghíváséra, a jelenések 55. évfordulójának a megünneplésére megjelentem én ott Fatimában. Mit találtam én ott magyar vonalon? Találkoztam ott a központban egy magyar szerzetesatyával, akinek fontos gondja van a fatimai jelenéseknek időről-időre való megünneplésében, annak előkészítésében. Találtam ott magyar keresztutat, magyar építészmérnök tervezte, aki a 14 állomás után felépítette a magyar Kálváriát annak emlékezetére, hogy a magyar keresztúton, a Kálvárián a mi Urunk Jézust megfeszítették.

    Lourdes-ban is állított a magyar nemzet még régebben egy állomást a keresztúton, és jellemzően a tizediket, amikor Krisztust ruháitól megfosztják. És be is következett az első világháború végén, mintha magyar nemzet megérezte volna azt, ami rá vár. Elvesztette a Kárpátokat, elvették a déli Al-Dunát, leszorítottak bennünket 1000 éves nemzet létünkre a jelentéktelen nemzetek sorában, és megmaradt az országnak 37 %-a. Ezt érdemeltük meg a nyugati nagyhatalmaktól.

    Mit végeztem Fatimában? Elvégeztem előző este a portugál püspöki karral együtt a nagy körmenetet. Voltak ott távoli országokból és voltak minden helyről magyarok is. Sőt voltak kevesen még hazulról is. A nagy körmenetben felhangzott az ima: „Könyörögjünk hazánk sorsának jobbrafordulásáért!” Másnap, 13-án reggel korán papjaimmal és a magyar hívekkel elvégeztük a keresztutat és utána bementünk a magyar Kálvária kápolnájába és onnét az ima végeztével mentünk a jubileumi szentmisére és hatalmas tömeggel végeztük a szentmisét. Utána szentbeszédet mondtam magyar nyelven, de ezt a magyar nyelvet közvetítették otthonra is és több nyelvre lefordították. A szentmise végén, a világ minden tájáról odahozott betegeket, tolószékeken, ágyakon a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel egyenként megáldottam. Aztán elmentem, hogy találkozzam a három kegyelemteli gyermek közül a megmaradt eggyel, egy szerzetesnővérrel, hogy halljam a megnyilatkozását. Habár e nélkül a megnyilatkoztatás nélkül is ismertem Fatima történetét, de nagy hatással volt a lelkemre, hogy ez a kedves nővér tanúja volt a Szűzanya jelenésének, ahogyan az nála gyermeki emlékezetében megmaradt. Aztán elmentem, mert éppen akkor a magyarok barátja, a coimbriai püspök ravatalon feküdt, hogy imáimmal megmutassam hálámat annak, aki oly nagyszeretettel viseltetett a magyar száműzöttek iránt.

    Mennyi mindent alkotott a magyarság az emigrációban. Fatimában Kálváriát, Rómában a Szent István zarándokházat, és Burg Kastlban, Bajorországban felállította a magyar nemzetnek egyetlen főgimnáziumát, ahol fiúk és lányok az egész világról több mint 300-an tanulnak papok, civilek, kedves nővérek tanítása és felügyelete mellett.

    De hát mit is várunk ma a száműzöttektől? Nem mást, mint az engesztelésbe való bekapcsolódást. Olyan értelemben, mint ahogy Szent Margit a tatárjárás után egész haláláig vitte ezt az engesztelést példaadóan az utókornak is.

    Hunyadi János téli hadjáratából a Balkánról visszatérve a zsákmányolt zászlókkal Budapest határában levetette a csizmáját, kapcáját és mezítláb vitte a győzelmi jeleket a Boldogasszony templomába. És aztán ott volt a minta nekünk a történelemben Zrínyi Miklós a szigetvári hős, 1566-ban. Ez a Zrínyi Miklós 2000 magyar vitézzel védte Szigetvárt egy hatalmas török birodalom haderejével szemben és annak leghatalmasabb szultánja, II. Szolimán szultánnal szemben. Zrínyi evvel a kevés haderővel is megállta a helyét. Imádságos lélek is volt és amikor nem kapott Nyugatról segítséget, megírta levelét a nádor özvegyének: „Hátra van még az, amivel tartozunk hazánknak, az életet is oda kell adnunk.” És amikor egy török löveg felrobbantotta a vártornyot, ő elővette a sublótból vőlegényi ruháját, felöltötte kardját és egy ágyúnak a füstjében kirohant a török hadakra és vagdalkozott addig, míg el nem érte a halál.

    Dédunokája, Zrínyi Miklós, államférfi, költő, hadvezér írta meg ősének a sorsát s azt írja róla, ami történeti igazság: Ez alatt az ostrom alatt Szolimán befejezte életét a vár alatt, de a török ezt nem vallotta be a katonáknak, nehogy a csüggedés erőt vegyen rajtuk. Ezért felöltöztették és kitették sátra elé, hogy mindenki láthassa és higgye, hogy él.

    Zrínyi Miklós írja, hogy ez a halál az Isten ujja volt, hogy a szultánnak itt kellett meghalnia és így ősének haláláért megvolt a kiengesztelés a szultánnak a halálában.

    De van későbbi példa is. Ismeritek ezt a nevet: Apor Vilmos győri püspök. Nekem jó barátom volt. Az történt vele, hogy mikor a Balatonnál a csata eldőlt, az oroszok közeledtek Győr felé. Elképzelhetjük a tisztességes nőknek a félelmét, amikor az oroszok közeledtek. Több mint 300 édesanya és nagyleány, tiszta lányok mentek a püspökhöz menekülve, hogy az óvóhelyen maradhassanak addig, míg ez a rettentő veszedelem elmúlik. A püspök odafogadta őket és képzeljük el a helyzetnek a drámai nagyszerűségét, hogy püspök védi meg a női méltóságot. Tudta, hogy nagy árat kell neki ezért fizetnie. Felszólították a részeg, ázsiai orosz katonák, hogy hagyja el a helyet ott az óvóhelybejárata előtt. A püspök éppen a breviáriumot olvasta, amit minden pap elmond naponta a híveiért és mintha nem is hallotta volna a felszólítást folytatta az imádságot. Erre az egyik katona leadta a sortüzet a püspökre, Nagypénteken az Úr Jézus halála napján. A püspök összeomlott… Megoperálták, de segíteni nem lehetett rajta. Apor püspök haldokolva ezt mondotta: „Uram Jézusom ne nekem, hanem nemzetemnek fordítsd javára halálomat.”

    Mit várunk a száműzöttektől? Álljanak be a magyar engesztelésbe. Kérjük ezt óvodásoktól, iskolásoktól, ifjúságtó, szülőktől, öregektől, hogy álljanak be az engesztelésbe, hogy Isten haragja szűnjék meg a boldogtalan magyar föld fölött.

    Segítsünk az otthoniaknak, ez lesz a feladatunk. Tömegével és együttesen látogassuk a magyar szentmiséket, amelyek fölötte vannak minden más szentmisének az engesztelés révén és menjünk ezekre. A családi otthonokban legyen naponta egy megemlékezés erre a szándékra. Mondjuk el vagy Esterházy nádor imáját a Boldogasszonyhoz hazánkért, vagy mondjunk egy tized rózsafüzért. Ezt meghirdetem az egész világon a magyar száműzötteknél és remélem, hogy ebbe a mozgalomba ti is beálltok és akartok segíteni Magyarországon, mint Szent Margit, mint Zrínyiek és ahogy Apor püspök akart segíteni. Ebben reménylek és ebben a reményben adom rátok és családotokra áldásomat. Ámen.

1974. november 10.

Az ausztráliai Newcastle Fatima-kegyhelyén mondott szentbeszéd.