Mindszenty József: A Mária-tisztelet nemzeti örökségünk

1972. szeptember 17.

    Kedves Híveim!

Összegyűltünk Máriacellben, ezen az immár 600 éves magyar zarándokhelyen a kegyoltárnál, hogy kitárjuk szívünket-lelkünket és – gazdagodva a kegyelemmel és elmerülve Máriacell értékében – folytassuk tovább életünket.

    Voltaképpen Máriacellnek, mint búcsújáróhelynek a magyarok számára 1038. augusztus 15-ike az alap. Szent István királyunk, a legnagyobb magyar – Széchenyi István lehetett a 19. század legnagyobb magyarja még ellenfelének az ajkán is, de az egész magyar történelemnek legnagyobb alakja mégis Szent István – véghezvitte az ő történelmi és egyházi nagy érdemét meg tetteit és haldokolva összehívta az országnak az akkori vezérkarát. Ott volt a 10 megyéspüspök és ott voltak az ország világi főtisztviselői. És akkor a búcsúzó király kezébe vette a Szent Koronát és felajánlotta azt az előtte lévő Mária-kép jelenlétében Isten Anyjának, a Magyarok Nagyasszonyának azzal a gondolattal, hogy emberekben nincs segítség, Tebenned van Nagyasszonyunk minden reménységünk.

    Itt van a magyar nemzet számára a nagy kijelentés: a Mária-anyaság és a Mária-gyermekség. Ezen a tudaton épülnek fel a magyar földön a honi földtől távol azok a helyek, mint Máriacell, Lourdes, Fatima, amelyeken a magyar otthon van, melyeket szívesen látogat és ahol a Szent Király tanítása kíséri.

    A magyar nép megértette ezt az útmutatás. Lám 1363-ban új felajánlás történt, mikor az Árpádház már kihalt s az Anjou-királyokból való Nagy Lajos a király, aki Európa legnagyobb és legéletrevalóbb hatalmának a királya – akit több vidéken szentként is tiszteltek, és akinek nagyságát mindannyian elismerték. Nagy Lajos úgy, mint édesatyja, Róbert Károly, szembekerült a Balkánon előretörő török világgal. Ez a török világhatalom koegzisztenciában élt Konstantinápollyal és az beavatta minden dolgába. A török mégis fittyet hányt rá s mintha nem is léteznék, eljött mellette és megkezdte hadműveleteit Európa ellen a Balkánon; kb. 120 esztendeig semmibe véve a koegzisztencia dacára ezt a Bizáncot.

    Nagy Lajos szembekerült így egy török sereggel, amelyről a járőrök helytelenül lekicsinylő jelentést adtak. A király csak a csata közben veszi észre, hogy egy végzetes hiba történt itt, amely hibát ember reparálni nem tudja. A csatát abbahagyni nem lehet, mert akkor Nándorfehérvár és a Duna-táj eleste fenyeget s így az egész ország épsége odalesz. Térdre borult a hadi utasítások kiadása után. Nagy Lajos is azt mondotta, itt nincs emberben segítség, csak odaát az Isten Anyjánál van reménység. Ha most engem megsegít az ország bajában, akkor én nem is itthon, de külföldön keresek egy Mária-kegyhelyet és azt naggyá teszem. És ő Máriacellre gondolt.

    A csata után idejött és hálából egy nagy dolgot alkotott: egy háromhajós bazilikát épített itt Máricellben. Ez a bazilika nem áll, de az anyaga a romokból belekerült a török idők után a mostani bazilikába. Háromhajós volt a Nagy Lajos-féle bazilika: a középhajó 9 méter széles, a két oldalhajó pedig 6 méter széles. A hossza a hajóknak 33 méter és a belső magassága a bazilikának 19 méter.

    És ebben a bazilikában volt négy, később öt magyar kápolna: egy volt Szent Istváné, egy volt Szent Imre hercegé, egy volt Szent Erzsébeté, egy volt Szent Lászlóé és az Esterházyak egy ötödiket állíttattak Alexandriai Szent Katalin tiszteletére. Ez volt a Nádasdy-Frangepán-Zrínyi úgynevezett összeesküvésének az emlékére. Nem lehetett felállítani a magyar vértanúk emlékét, ezért ebben a jelképes formában – kápolnával – állítottak emléket a kivégzetteknek. [A kivégzés törvénytelen volt.] Voltak szobrok is. Szobra volt magának Nagy Lajosnak és Szelepcsényi hercegprímásnak.

    De kérdés, hogy amit fönn a királyi trónuson intézkedtek, azt magáévá tette-e a magyar nép.

    Nemcsak a magyar nép, de szinte egész Európa magáévá tette. Mária Magyarok Nagyasszonya lett s után lett Notre Dame-ja a franciáknak, lett a németeknek is Nagyasszonyuk, lett a spanyoloknak, lett a lengyeleknek. Csak valami különbség van a kettő között. Az első Szent István kezdeményezése volt s a többi azt követte. Másodszor: a magyar rendelkezés közjogi keretben történt, míg egyéb népeknél ezt a közjogi keretet nem látjuk. Ott egyszerűen a jámborság kezdeményezte és részben a magyar példát követte.

    De jött ide a magyar nép is. Esterházy Pál nádor az ország több nagy részének a töröktől való felszabadulása után, 1691-ben vezetett ide – mondhatjuk – bizonyos tekintetben nemzeti zarándoklatot. De csak szűk körben adta ki a felhívást és főképpen az Esterházy-család öt különböző ágához tartozó, mintegy kétszáz kegyurasági plébániának a papjait és híveit hozta el. Ott volt a herceg, a hercegné a nádori családból. Ott volt négy megyéspüspök, 100 főrangú hölgy és mellettük ott volt 3860 pár fiatal legény és ugyancsak párosával ugyanannyi nagy leány és 1500 meglett férfi. Valamennyien kiterjesztett karral vonultak fel sietve a Szűz Anya kegyoltára elé és ők végezték a nagy nemzeti hálaadást.

    Második ilyen nagy nemzeti zarándoklat volt Máriacellbe 1857-ben Szcitovszky János hercegprímás vezette. Magyarországnak egy gyászos, sötét ideje volt ez: a 48-49-es szabadságharc elveszett, mert amikor nem bírták elfojtani, akkor hívták az orosz cárt, Miklóst, aki 200 000 kozákot vezetett ide, miután a kétesztendős harcban, melyben megverte a birodalmi sereget és a félrevezetett nemzetiségeket, a magyar nép kimerült már. Ennek a zarándoklatnak is megvolt a maga eredménye: felkeltette a figyelmet és egyre-egyre közeledett a megbékélés áldott emlékű Erzsébet királynénak a jövetelével, aki jóvátette az akkor hibákat és koronázási ajándékát éppen a negyvennyolcas honvédek alapjára adta. És ezzel megtörtént a nagy kibékülés.

    Lám ezen a ponton az említett nemzeti zarándoklat ide Máriacellbe egy igazán történelmi, sőt világtörténelmi jelentőségű szerepet töltött be.

    Sokat lehetne még erről mondani, de leginkább kell, hogy ismerjük ennek a helynek a jelentőségét. Felidézzük Máriacellnek tanítását, mert arra figyelmeztet mindnyájunkat, hogy a Mária-tisztelet hiányában magyarságunk is meggyöngül, amint azt különben az ezeréves magyar történelem is mutatja. Ez volt az oka, hogy odahaza a Mária-év alatt a mi demonstrációink és körmeneteink keretében ott voltak a magyarságukat és kereszténységüket komolyan vevő protestáns honfitársaink is – az Alföldön és egyebütt. A Mária-tisztelet ma már nem elválasztó: a Mária-tiszteletben mi egymást testvérekként szeretjük és sok minden múltbeli seb és ártalom után mi akarjuk együttszolgálni a nemzeti eszméket.

    A Mária-tisztelettel egybefügg a család megbecsülése. A család egysége rendkívül fontos. A válás nem válik nemzetünk dicsőségére. Ellenkezőleg, nemeztünk romlására válik. Amit Isten összekötött, azt ember el nem választhatja. Ha ismeretségtek körében tudtok arról, hogy bomladozik egy-egy család, ne legyetek közönyösek. Lépjetek föl és segítsetek annak a családnak elosztani a nehézségeket. Sajnos, Magyarországon odahaza nagy a baj. A válás terén első – illik is hozzá – a Szovjetunió az egész világon. A második azonban – restelljük – a magyarság Csonka-Magyarországon. Hogy mi minden jön ebből, azt nem lehet elsorolni.

    Ma mennek haza emigránsok is látogatóba. Van olyan is, aki egy kicsit hivalkodik autójával, a másik a ruhájával, a harmadik pedig a bugyellárisával. Pedig jobb lett volna hálálkodni érte Istennek és amiben bőség van, abból juttatni a koldus magyar népnek. Egy nyomott nép körében hivalkodni, hencegni emigránsok és a világ félrevezetése. Nem azt mutatják, amit kellene mutatni… Nem mutatják a tömött börtönökben sínylődőket, de mutatják a betont és ha egy zsindelyt megigazítanak – művészettámogatás címén. Hát mi nagyon jól tudjuk, hogy ami ezen a téren történik, azt nem kamatostól, hanem szinte fölözve elvették az Egyháztól. Persze azt sem szabad feledni, hogy ez a zsindelyigazítás vagy művészettámogatás nem az Istennek szól. Nem is az Egyháznak vagy a vallásnak szól, hanem szól a turistáknak, de mindenekelőtt az ő tele bugyellárisuknak.

    1956-ban 100 000 lakosból 20 volt az öngyilkos. Most azonban, 1971-ben hivatalos statisztika szerint 34,9; mondhatjuk kerek számban 35-re emelkedett másfél évtized alatt ez a szám. Ezzel mi mint állam élen vagyunk az egész világon. Mexikóban is volt évtizedekkel ezelőtt egyházüldözés, de akkor az befejeződött. És most különös, hogy a mi 35-ünkkel szemben náluk 1,6 százezerből az öngyilkos.

    Kedves Híveim! Értjük már Máriacellnek a jelentőségét történelmünkben és lelki életünkben? Értjük már, hogy nekünk a Mária-tisztelet fontos örökségünk? Az a magyar nemzet és a magyar családok kincse; az apai, anyai tekintéllyel és a gyermek halhatatlan lelki értékeivel. Megértjük azt is, hogy minden magyarnak van köze a másik magyarhoz itt az idegenben is és nem szabad azt mondanunk, amit Káin mondott: „Vajon őrzője vagyok-e én öcsémnek?” Bizony az vagy magyar. Őrzője vagy a te testvérednek és felelsz magadért is, de minden egyes testvéredért is.

    Ajánljuk magunkat a Nagyasszony oltalmába, otthoniakat és ittenieket az öt világrészben. Kötelezzük el magunkat az ő szolgálatára, amint a mai evangélium szerint a Szűz Anya is lekötelezte magát a nagy szolgálatra. És Jézushoz jutunk Mária, Édesanyánk által. Amen.      

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


Szózat Egyesület