Mohácsi Jenő: Magyar paraszt
Oh, mi ezerévünk fenséges robotja:
Szántóföldön ballag, eke szarvát fogja
A paraszt.
Verejtékből kenyér, ugarból barázdák –
Egyik napon éli másik napja mását,
Nem is tudja másként.
Istenes, de gőgös, templomos, de józan,
Nyakas a bajában, de szerény a jóban
A paraszt.
Kocsmában, munkában megfeszül a karja,
Pipázva, borozva magyarok magyarja,
Nem is tudja másként.
Dobolnak. Riadó. Nohát, el kell menni.
Adj egy csókot, rózsám. Ne sírj, hiszen semmi –
Megy a paraszt.
Idegen mezőkön, hegy-völgyön erdőbe,
Sárba meg esőbe, előre, előre –
Nem is tudja másként.
Srapnell búg. Rohamra. Hajrá! Hősi ének,
Halál legendája, himnusza a vérnek!
Ott fekszik a paraszt.
Üveges szemében kicsi falu képe,
Fekete szántója, ökre, házanépe,
Ökre, házanépe.
* *
Véresfokú létra szalad föl az égbe.
Fölfele támolyog a nagy fényességbe
A paraszt.
Hófehér felhőkön pirosruhás szentek,
Aranyos szárnyukon angyalok libbennek.
Néz a paraszt.
Angyalok libbennek, Istenem, be szép ez –
Oh, mennybeli kórus – édes fájást érez
A paraszt.
Csupa vér, csupa sár. Szégyenkezve ott áll.
Seregek Urának repesve szalutál,
Nem is tudja másként!
Boldogasszony Anyánk, szentséges patrónánk
Tündöklő címert fog, betűje csupa láng:
Tied legyen, paraszt!
Föld, föld, vérrel festve; eke ragyogása;
Nemesi címernek lángbetűs írása:
Magyar paraszt!