Szentimrei Jenő: De profundis

Kegyelmednek titkai vannak
Uram,
Mindazok előtt, akiket
Te választottál el magadnak.

Nem jó fürkészni titkaidban
Uram,
S vallatni Téged untalan:
Az mért van úgy s ez mérthogy így van?

Te gyújtottál szívünkben mécset,
Uram,
Ha mégoly pille-lángút is,
Akár egy világító vércsepp.

Csak menni kell vízen-tűzön
Uram,
A láng után, mely nőve nő
S egyszer elönt a fényözön.

Kegyelmednek titkai vannak
Uram,
Szemmel láthatják ők is most,
Kik úgy volt már, hogy megtagadnak

Ők jajgatták: nem vagy, nem élsz
Uram,
Mert nem lettél kezükben pajzs,
Nem pajzsot rontó kelevéz.

Most már tudják, mennyire éltél
Uram,
Mikor lesújtottál reánk,
Valójában akkor kíméltél.

Megismertünk és vallunk Téged
Uram,
Ki ránkmérted a szenvedést,
De adtál lelki békességet.

Fülünk szívtépő jajokat hall
Uram,
E dúlt világból és szívünk
Nem tud betelni irgalmaddal.

Soha nem tudjuk meghálálni
Uram,
Hogy minket bárányküldetésünk
Nem engedett farkassá válni.

Fogadunk alázatosságot
Uram,
Késői jövendőkre is. Csak
Intézd Te, ahogy jónak látod.

Valljuk: igazság csupa egy van
Uram,
A Te egyetlen igazságod.
Neked jó, igaz mérleged van.

Porig sújthat, megalázhat
Uram,
Áldott kezed, mert arról hozzánk
Szenny nem tapadhat, sem gyalázat.

Te vidd a lobogót előttünk,
Uram,
És győzelmünk bizonyos lesz,
Mert nem gyűlöltünk és nem öltünk.

Tápláld tovább bennünk a mécset,
Uram,
Kegyelmed drága zálogát,
Maradjunk világító vércsepp.