Salamon Ernő: Üdvözlet hazatéréskor

Ne ugassatok telepi kutyák,
melengessetek most már gyári rétek,
elmúlt a gyötrő, ifjú szomjúság,
csavargásomból megtértem közétek.

Köszöntlek rönktér! Nagy erdei fák
hamvas húsa, kifosztottan az ágtól!
Városinak oly idegen világ,
de én nekem menedék e világból!

Zengj cirkula, búgj gatter, hollá, hollá,
pendülj le most, nyújtózz álmos anyagtér!
Szerszámműhely! csengess és dúdolj rá!
Ezért jöttem vissza, a régi hangért!

Jó barátom, szeles barna mező,
eső hozója, napfény hordozója,
villámok ágya, ködökbevesző
őszi tér, téli hó jó ringatója

fogadj jó! Kicsiny lakásunk üres,
nem tud már rólam, ki gyermekfejemmel
láttam halált és kínlódtam peres
család közt korán s örök szerelemmel

bújtam az Első friss mellére és
egész Osztállyal kellett, hej, perelnem,
de nem volt hiába a szenvedés:
örök szerelmem lett első szerelmem.

Csüggedt eső, novemberek vize,
zúgj le az öreg, elkorhadt csatornán!
Mit nem mutathat tükör, semmise,
ablaküveg, mutasd meg régi formám:

kisírt szemem, végigsírt ifjúságom.
Ó szív, idézd fel bús esték sorát,
csapdosó láng fényét az égő fákon,
az egyedüliség fanyar borát.

A leselkedő betegséget, álmos
és baráttalan délutánokat,
szegény életem énvelem bejárd most,
sok szűk évemet, sok bő bajomat.

Ne ugassatok telepi kutyák,
melengessetek most már, gyári rétek,
szegénység keblén nőtt szomorúság
űz engem sírni vissza, tiközétek.

Melengess gyár, fogadj szeles mező,
dalolj citera, bús, szegény szívemnek,
hadd sírja ki magát az érkező
apai vállán a szegénytelepnek.