Szombati-Szabó István: Jób

jobElveszett minden: vagyon, múlt, öröm,
Vígság, dicsőség, jövő, gyermek, élet,
Csak én maradtam s bánatom, hogy élek,

A boldog voltból csak jajszóm enyém,
S egy koldusbot tán, mit ha felveszek:
Botorkálva a sírig elvezet.

S ki most sebgenny és könnytócsában ül,
És jajveszéklőn önmagára búsul:
Én vagyok én: Jób, a tegnapi dús úr.

A verő Isten bolydult gerjedelme
Dali testemre varból varrt ruhát:
De e sebeknél selyem sincs puhább.

Mert én hiszek… S ez: életemben élet,
Hiszek: ez kínom vedrében a bor,
Mely bú-seprején vígalomra forr.

Hiszem, hogy ennek egyszer vége jön,
S a var-kivert kéz mit ma földre ejt:
Emel még vígan színig telt kehelyt.

Hiszek… Még jön nap, hogy felejtve Jób
Arcán a kínok mai fintorát:
Megüli majd egy új vígság torát.

Hiszem, hogy ez a seb-véres, jajos
Száj, mit nyögésre s panaszra nyitok:
Fog még nevetni és dalolni fog.

Hiszem, hogy minden seb gyógyult leszen,
S jajos házamban egyszer zene zendül
És Jóbnak bénasága táncba lendül.

Hiszek gyógyulást, Istent, jót, jövőt.
S kínban, sebekben nem volt senki szebb –
Mert én gyötört Jób, megvert Jób: hiszek.

E hit gyógyít meg s ken sebeimre írt…
Jaj, ezt az írt, ha sebemről levennék:
Megátkoznám az Istent s halni mennék.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo