Reményik Sándor: Nébó hegyén

Népem, hanyatló, hulló nemzedék,
Nébó hegyére vezet föl az Úr
És megmutatja nekünk Kánaánt;
Az ígéret és szabadság földjét,
Az ősi földet csorbítatlanul,
A visszanyert hazát.

Képet varázsol elénk, ködvilágot,
Mely egykor valósággá tömörül;
Melyért harcolni üdv
És vérezni gyönyör
És üldöztetni kéj
És ellobogni égő áldozat!
Nébó hegyére vezet föl az Úr
És megmutatja nekünk Kánaánt.

S azután elfödi
A boldog földet bús szemünk elől,
S szó: Unokáitoknak szántam ezt.
A szenvedések sziklakapuin,
S a puszták tüzes homokján keresztül
Ők bemennek oda.

De Ti nem mentek be.

                     Kolozsvár, 1920. május 4.