Bangha Béla SJ: Lehetséges-e a világot Krisztusnak visszahódítani?

banghabelaA probléma emberi kilátástalansága s a megoldás természetfölötti ígéretei. – A kereszténység ötök időszerűsége s egyetemes lélekhódító ereje

    Felmerül itt a kérdés, lehetséges-e még egyáltalán egy nagyarányú keresztény visszahódító munka? Van-e a mai viszonyok közt komoly remény, hogy az elkereszténytelenedett társadalmat ismét nagy arányokban s főleg vezető és formaadó vonásaiban megint kereszténnyé: öntudatosan, örvendezően, szilárdan kereszténnyé tegyük? A történeti fejlődés után, amelyen átmentünk s a jelen sivár és ijesztő jelenségei közepett, amikor az egyház hatalmi eszközei megfogytak, népszerűsége s tekintélye sokfelé csaknem a fagypontig süllyedt alá, s amikor irtózatos erejű ellenségek egész sora dolgozik állandóan gyengítésén, még megmaradt erejének is végleges összetörésén: lehet-e egyáltalán komolyan gondolni arra, hogy a kereszténység még egyszer Európa és a világ szellemi őre és vezére legyen? Nem merő délibábkergetés-e, ha arról álmodunk, hogy ezeket a tömegeket és ezt az egész mai kultúrát Krisztushoz vezessük?

*

Ezzel szemben ott áll Isten egyetemes üdvözítő akarata (1Tim 2, 4) s a parancs, hogy mindenkinek hirdessük az evangéliumot (Mt 16, 15); nyilván nem csupa fényűzésből, hanem mert ezen az úton kell Isten egyetemes üdvözítő szándékának megvalósulnia. Márpedig Isten semmit sem akar és parancsol, ami lehetetlen. Nemcsak a keresztény ókorban lehetett egész népeket és kultúrákat meghódítani az evangéliumnak, hanem ez a 20. században is így van. Ma is diadalra lehetne tehát vinni s diadalmasan hirdetni az evangéliumot New York és Párizs forgatagában, a mohamedánok közt és Japánban, egyetemeken és klinikákon, tanyán és külvárosban, sztárok és proletárok között, professzorok és iparosok, fehérek és feketék, zsidó és mohamedánok közt. És hinnünk kell abban, hogy többé-kevésbé mindenki megnyerhető, ha helyesen közelítünk hozzá. A sikertelenség nem annyira a kegyelem hiányán, nem is csak az illető ember vagy embertömeg merev ellenállásán, hanem jórészt a mi igyekezetünk, módszerink helytelenségén múlik.

*

Jelesül nem fogadhatjuk el soha, egyetlen pillanatra sem, hogy a kereszténység s annak egyetlen teljesértékű s törvényes formája, a katolikus Egyház ma már nem volna arra való, hogy a modern életet irányítsa. Ha isteni és minden időkre szóló alkotás, ha érvei ma is megdönthetetlenek, érdemei elavulatlanok, ha erkölcsi, társadalmi és lelket emelő hatásai ma is töretlenek, s ha a másik félen az emberek ma is szomjazzák az igazságot, keresik a boldogságot, az erőt, a vigaszt, a reményt a síron túl, szóval, ha Krisztus és az Isten maga nem vesztette el az „időszerűségét” ma sem: akkor nem lehet elfogadni s hinni, hogy a kereszténység és az Egyház ma már nem alkalmas arra, hogy a világ uralkodó világnézetévé, társadalmat, kultúrát, közéletet legfőbb fokon irányító tényezővé váljék.

*

A gyorsan lemondóknak e szerint egy ellenkérdéssel felelünk: Elmondhatjuk-e vajon, hogy minden eszközt megkíséreltünk s minden lehetőséget igénybe vettünk ennek a hódításnak tervszerű s nagystílű keresztülvitelére? Mert ha nem, lehetetlenségről beszélni egyelőre nincs jogunk.

    A társadalom visszahódítása Krisztusnak tehát nem tárgyi, hanem alanyi probléma; nem a kérdés maga a megoldhatatlan, hanem az forog kockán: mi sietünk-e megoldani, s elég okosan nyúlunk-e hozzá? A társadalom rekrisztianizálásának, mint minden óriási terjedelmű feladatnak, bizonyos lényeges feltételei vannak;ezeket kell előbb teljesítenünk, hogy sikert érjünk el.

 

Részlet a Világhódító kereszténység- a társadalom visszavezetése Krisztushoz! c. könyvből

-folytatjuk-

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo